A Nagy duett - Trokán Nóra megmutatta

Trokán Nórára eddig nem volt jellemző a merész ruhaválasztás, most azonban megmutatta, amije van.
Trokán Nóra szépsége már a TV2 Nagy Duett című műsorában elvarázsolta az ország férfi lakosságát A színésznő visszafogott öltözködése pedig, csak még titokzatosabbá és izgalmasabbá tette őt. Nóra most úgy döntött, megmutatja, ő bizony tetőtől-talpig nő, és a Marie Claire Fashion-Day-n igencsak merész ruhában lépett a kifutóra.
Ingyenes apróhirdetés feladása, akár 1 perc alatt is !  NEThirdetes.com
A színésznő tovább fokozta a hatást azzal, hogy spagetti pántos estélyi ruhája alatt nem viselt melltartót, a fotósok és a jelen lévő férfiak legnagyobb örömére.

A Nagy Duett TV2 - Árpa Attilát, SP-t dicséri Falusi Mariann

Jól érzi magát a bőrében, azt csinálja, amit szeret, valósággal visszafiatalodott. Falusi Mariann fesztiválozik, koncertezik egyedül vagy Györgyivel, de örül, ha kipróbálhatja magát más műfajban is. A Nagy Duettben imádott szép ruhákban megjelenni és énekelni Árpa Attila oldalán.
- Attila tehetséges fiú, az fogott meg benne, hogy rendkívül kreatív. Nagyon jó volt vele dolgozni, és ezt a kapcsolatot folytatjuk is. Lépünk fel együtt, lesz közös lemezünk. Szabad szellem, nem itt született, nem itt nőtt fel, nem ismer korlátokat. Megy mindennek neki, mint egy dúvad. Szabad az elméje, ami nem egyenlő a tahó szabadossággal. A nő olyan pasit keres, aki ilyen - hangsúlyozza Falusi Mariann, aki szerint a férfiak manapság elvesztik az identitásukat.
- Nőként úgy érzem, el kell tartanom magam. És ha egy férfi közeledik hozzám, ő is úgy érzi. De vannak a mostani fiúk közt kivételek. Itt van mindjárt SP. Tudja, mit akar, és hogy akarja. Ettől jóval férfiasabb, mint a többség. Árpában is ez volt a jó. Az is igaz, hogy ennyi elvadult nő mellett, aki azt hiszi, hogy mindent meg tud csinálni, és egyébként meg is tud, nem lehet könnyű férfinak maradni. Én is hajlamos vagyok elveszíteni a türelmem a partneremmel, és kiveszek a kezéből bármit, ha nem elég ügyes.

A Nagy Duett műsorvezetője Claudia ott folytatja, ahol abbahagyta

Visszatér a képernyőre Liptai Claudia. A TV2 arca újra a Jóban Rosszban kamerái elé áll, és úgy tudjuk, a Megasztár 6-ban is helye lesz, miután szerelme stabil érzelmi hátteret biztosít számára.
A Bors információi szerint augusztus 22-én ismét munkába áll Liptai Claudia. A csatorna sztárja néhány hónapja vonult önkéntes száműzetésbe, hogy több időt tölthessen kislányával, Pankával. A jelek szerint a szünet és a volt mokkás szerkesztő kollégájával majd egy éve dúló szerelem megtette a hatását: Claudia feltöltődött, s hamarosan a Jóban Rosszban forgatásain alakítja dr. Zámori Alexát.
– Claudia a nyári szünet után, augusztus végétől folytatja a doktornő megformálását a sorozatban, s továbbra is a produkció egyik meghatározó alakja – erősítette meg Nagy Tamás, a Jóban Rosszban producere.
De nem ez az egyetlen Claudiára váró kihívás: úgy tudjuk, toronymagas esélyes a Megasztár női műsorvezetői posztjára. A csatorna történetének egyik legsikeresebb produkciójában a színésznő nyerő párost alkotott Till Attilával, akinek a helye már biztos a show-ban. A társműsorvezetői székért folyó vetélkedésnek pedig egy csapásra vége, ha Clau jelzi, számíthatnak rá. Voltmokkás kollégái biztosra veszik, hogy visszatér, amihez az új szerelem is kellett.
– Feltehetően mindkettőjüknek jót tett, hogy Claudia egy időre elhagyta a csatornát. Így akkor találkoztak, amikor akartak, ráadásul a kapcsolatuk körül kialakult vihar is elült. Péter arcáról nap, mint nap leolvasható: boldogok együtt, és Clauról köztudott, hogy a biztos érzelmi háttértől szárnyakat kap – mondta a Borsnak a szerelmespár egyik kollégája.
A visszatérés mellett szól az is, hogy a szerkesztőnek és a műsorvezetőnek már nem kell nap mint nap együtt dolgoznia.
Tegnap Liptai lapunk munkatársával csak annyit közölt, épp egy kalandparkban játszik a kislányával, Pankával. Bár hallhatóan derűs és kiegyensúlyozott volt, kérdéseinkre nem akart válaszolni.

Vége! Különköltözik SP és Fluor

A sikoltozó tinilányok, óvodai nagycsoportok és kilógó alsógatyájú fiatalok két kedvence ezentúl már nem lakik együtt. Hiába, no, túl sok a rajongó...
A két nagy kedvenc, SP és Fluor azért döntött úgy, hogy ezentúl nem laknak közös albérletben, mert a rajongóik folyton a ház előtt vannak.
Szegényeknek nincs egy szabad percük sem. Azt remélik, azzal, hogy külön lakásban fognak lakni, talán a rajongók is kevesebben lesznek. Fluor azt mondta, legkésőbb szeptemberben odébbáll egy másik albérletbe, mert túl sokan tudják, hol laknak. A csajok leveleket hagynak, a ház előtt állnak, összefirkálják a lépcsőházat. Ezt pedig nem lehet már bírni.

A Nagy Duettben is szereplő Tóth Gabi-hajat akarnak a nők

Tóth Gabi és Bencsik Tamara frizuráját követelik a fodrászoktól. Zsidró Tamás elmondta: nem telik el nap a szalonjában, hogy valaki ne akarna az énekesnőkhöz hasonló hajat vágatni.
Extravagáns, rövid, könnyen kezelhető frizurára vágynak a magyar nők – magyarázta lapunknak Zsidró Tamás, aki nemrégiben a nagy érdeklődés miatt Tóth Gabi mellett Bencsik Tamarát is felkérte, hogy legyen márkájának arca.
– Tamara párja, Ádám már éve óta nálam dolgozik, és vitathatatlan a tehetsége. Bámulatos, ahogy félévente új nőt varázsol Tamarából. Gyakran jönnek be a vendégek azzal a kéréssel, hogy Tamara-stílusú hajat szeretnének –magyarázta a sztárfodrász. Az ajánlatnak Bencsik Tamara is rendkívül örült, mint elmondta: büszke párjára, aki az aktuális trendeket mindig követő, ám mégis egyedi frizurát varázsol neki.
– Megtiszteltetés számomra, hogy az én külsőmhöz hasonlót szeretnének maguknak a fiatalok – áradozott a jelenleg élénkvörös hajkoronával pompázó dalos pacsirta, akinek stílusával csak Tóth Gabi fiús rockersörénye veheti fel a versenyt.
– Nagyon különböző a stílusunk Tamarával, de ennek ellenére szerintem szuper a jelenlegi haja. Fontosnak tartom, hogy mindenki merje vállalni a saját stílusát, életkortól függetlenül. Mindig örömmel tölt el, hogy nemcsak fiatal tinilányok, hanem középkorú anyukák is bevállalják a rövid, vagány hajat – osztotta meg véleményét lapunkkal a fiatalabbik Tóth lány.

Tóth Gabi pótolja nővérét egy emlékkoncerten

Pótolhatatlan Tóth Vera a Freddie Mercury emlékkoncert-show-ban, betegsége miatt azonban kollégái mindent megtesznek, hogy helyettesítsék a kiváló hangú énekesnőt.
Dalai egy részét húga, Tóth Gabi veszi át. Az egy bohém rapszódiája című dramatikus produkcióban magyarul szólalnak meg a legszebb Queen-slágerek. A népszerű szerzemények nemcsak Freddie Mercury karizmatikus személyiségét idézik meg, hanem a kivételes képességű énekes életébe is bepillantást nyernek. A rock-zenészt és az életében szerepet játszó embereket a legjobb hazai énekesek keltik életre: Serbán Attila, Puskás Péter, Varga Miklós, Szomor György, Zentai András illetve Nagy Anikó, Miklós Eponin és Tóth Gabi.

Itt A Nagy Duett műsorában robbant be a köztudatba Fluor a Mizu című számával

Januárban robbant be a köztudatba Fluor a Mizu című számával, ami azóta letöltési rekordokat döntött meg az interneten. A fiatal rapper élete lassan már a hollywoodi sztárokéval vetekszik.
Ma már alig van olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné Fluor nevét. A huszonnégy éves rapper szinte a semmiből rukkolt elő a Mizu című slágerével, aminek januárban a klipjét is elkészítette, és feltöltötte a világhálóra. A videóra azóta már több mint tízmilliószor kattintottak az internetezők, ami egyedülállóan magasnak számít Magyarországon. A Mizu óta Tomi az egyik legkeresettebb popelőadója hazánknak, február óta nincs szabad hétvégéje, annyi helyre hívják fellépni. Nemrég bezsebelte a VIVA Comet Legjobb új előadó, valamint a Bravo Otto Az év felfedezettje, illetve Az év klipje díjait.
Vendége volt Fábry Sándor és Hajdú Péter talkshow-inak, mindkét nagy kereskedelmi tévében előszeretettel szerepeltetik főműsoridőben, még az Irigy Hónaljmirigy is elkészítette a Mizu paródiáját.
Tominak saját, kétoldalas rovata indul hazánk legnagyobb példányszámban eladott bulvár hetilapjában, sőt nemrég az egyik pénzügyi-gazdasági havilap címlapján vigyorgott, aminek hasábjain Hogyan legyünk híresek? címmel a Mizu-jelenségről értekeztek a szakújságírók. Itt írtak többek közt arról is, hogy hogyan lett a fiatal rapper az egyik legnagyobb nemzetközi sportszergyártó cég hazai arca, aminek köszönhetően már nemcsak az ország kirakataiban mosolyog a vevőkre egy-egy élethű Fluor-figura, de hosszú heteken át Budapest egyik csomópontjában egy teljes tűzfalnagyságú Fluor-óriás nézett le a járókelőkre.
Tomi egy korábbi interjújában elárulta, hogy már tömegközlekedni sem tud nyugodtan, annyian jönnek oda hozzá, ezért csak taxival jár. Megkérdeztük hát, hogyan lehet az ilyen hirtelen jött óriási ismertséggel együtt élni.
– Már a taxizás sem egyszerű. Legutóbb a diszpécser kért meg, hogy küldjek a taxissal huszonöt autogramkártyát a kollégáknak. Ezekkel a zsebemben indultam le a droszthoz. Közben végigdedikáltam az utcát, utána pedig a pékséget, ahova beugrottam némi kajáért. Ezért már a taxihoz is úgy időzítek, hogy kicsit hamarabb indulok el otthonról – magyarázta a népszerű előadó, akivel gyakran előfordul az is, hogy turnéja során a benzinkutak shopjában nem engedik kifizetni az eladók a nassolnivalót.
– Egy szórakozóhelyre például csak úgy tudok lemenni, hogyha 15-20 fővel körülveszem magam, mert így jobban elvegyülhetek a tömegben. Vagy ha ismerem a klubtulajt, akkor a VIP-részben bulizom – tette hozzá az ifjú sztár, aki lehet, hogy nemsokára televíziós műsorvezetőként is kipróbálhatja magát, de erről egyelőre nem beszélhet.

Megmutatta szerelmét Caramel a Nagy Duett győztese

Caramel és barátnője
Eddig féltve őrizte magánéletét a Megasztár egykori felfedezettje, most azonban már nem titkolja: fülig szerelmes. Caramel soha nem engedte, hogy a magánélete a címlapokra kerüljön. Így azt sem lehetett tudni, van-e barátnője. A TV2 a Nagy Duett sztárjáról most kiderült, hogy három hónapja rabul ejtette a szívét egy ifjú hölgy. Az énekes Szilvit eddig nem szívesen mutatta meg a kíváncsi kameráknak, és beszélni sem beszélt a lányról. Hogy mit mondott el Caramel? Mit érez valójában Szilvi iránt?

A Nagy Duett Iszak Eszter elismerte, Ákossal randizik

Iszak Eszter és Dobrády Ákos
Iszak Eszter és Dobrády Ákos randizik. Ezt egyikük sem cáfolta, miután Balaton-parti csókcsatájukról fotók készültek. Hosszú ideje az énekes az elsô férfi, aki megdobogtatja a modell szívét.
Iszak Eszti nem túl szerencsés mostanában. Gyakorlatilag magánéletének minden fontos epizódja napvilágra kerül, bármi történik vele, egy kósza fotós megörökíti. Miután szakított Istenes Bencével, a Bors lesifotóinak köszönhetően tudta meg, hogy exe VV Anikót is elcsábította. Néhány nappal később egy buliban mégis felmelegítette kapcsolatát az RTL Klub műsorvezetőjével. „Természetesen” erről is készült fénykép. A dubajozás első híres áldozata is a VIVA Tv műsorvezetője, aki szintén járt az Emirátusokban, de amikor kiderült a számára, hogy mi folyik kint, hazamenekült a közel-keleti országból. Most pedig itt a vadonatúj magánéleti hír: Eszter összejött Dobrády Ákossal – természetesen képekkel dokumentálva. A Nagy Duett zsűritagja és a műsor egyik versenyzője a Balaton Soundon bukott le: az éjszaka leple alatt váltott forró csókokat a tóparton, amit a Best fotósa megörökített. Az énekes és a műsorvezető a Borsnak elismerte, hogy néhány hete valóban randizik, s úgy fest, akár még szerelem is lehet a dologból. – Ákossal A Nagy Duettben ismerkedtünk meg, de csak mostanában kezdtünk el találkozgatni. Az elmúlt hónapokban sok valótlanság jelent meg a magánéletemről, több kollégámmal is összehoztak teljesen alaptalanul. Mióta Bencével szakítottunk, még randizni sem voltam senkivel, Ákos az első férfi, aki hosszú idő után tényleg megdobogtatta a szívemet. Még nagyon az elején járunk, ezért egyelőre nem szeretnék többet mondani. Majd az idő eldönti, hogyan alakul a kapcsolatunk – mondta el a VIVA műsorvezetője, Dobrády Ákos pedig azt is leszögezte, szó nincs arról, hogy hűtlen lett világsztár barátnőjéhez.
– Emiliával már jó ideje nem vagyunk együtt, így megcsalásról szó sincs. Eszter nagyon kedves és szép lány, és valóban alakul közöttünk valami, de egyelőre nem szeretnék semmit mondani erről – zárta rövidre a TNT sztárja.

Iszak Eszti menekült Dubajból

Iszak Eszter
„Celebek is érintettek a prostiügyben”, jelentette ki Bánovics Marcsi playmate. Ő is kapott dubaji ajánlatot, akárcsak Iszak Eszter, aki el is utazott a Közel-Keletre, ahonnan aztán hazamenekült.
„Modell körökben nyílt titok ez a téma, mi is tudjuk egymás között, hogy ki az, akire a kifejezés pontosan ráilleszthető” – írja blogjában Bánovics Marcsi. A 2005-ös playmate-verseny döntőse állítja, hogy a verseny után ő is kapott mesés jövedelemmel kecsegtető ajánlatot.
– Rengeteg önmagát ügynöknek nevező személy tett munkaajánlatot. Mindig bontottam a vonalat, és már azt is bánom, hogy egyszer jártam Dubajban egy fotózáson – mondta a Borsnak a modell. – De attól nem kell tartanom, hogy rólam kiderül bármilyen pikáns történet. Ugyanis nincs. Iszak Eszter nem ilyen szerencsés, őt beszervezték egy „dubajozó” csapatba, ahonnan szerencsésen hazamenekült, még mielőtt bajba került volna.
– Mivel hat éve modellkedem, a nevem több ügynökség adatbázisában is szerepel – mondta a VIVA Tv műsorvezetője. 2010 nyarán az egyik cég megkeresett egy hoszteszmunka lehetőségével. Elmentem a castingra, ahol kiderült, hogy az Emirátusokról lenne szó, és mivel sok rosszat hallottam az ilyen típusú utazásokról, rögtön nemet mondtam. Ezután szólt egy barátnőm, hogy ő is ismeri ezt a céget, többször dolgozott már velük, és megnyugtatott, hogy nincs semmi félnivalóm, nem erotikusmunkáról van szó, kizárólag hoszteszfeladatokra keresnek lányokat. Még anyukám is utánakérdezett az ő szüleinél, és végül nyugodtan engedett el. Abu-Dzabiba utaztunk ki, ahol egy nap után a beszélgetésekből kiderült számomra, hogy a lányok egy része a hoszteszkedésen túl erotikus munkát is vállal. Ekkor pánikba estem, nagyon megijedtem, és szóltam a szervezőknek, hogy haza akarok menni. Ők ezt elfogadták, így másnap összecsomagoltam, és eljöttem – mesélte Eszter.
Bánovics Marcsi számára hat éve világos, a lányok egy jelentős része azért jelentkezik szépségversenyekre, mert a siker, de akár a döntős szereplés is forintszázezrekkel növelheti a tarifát egy-egy szexmunka során.
– A címlapok is alaposan felsrófolhatják az árakat. A jelenlegi ügy sok változást nem jelent majd. Prostik mindig voltak és lesznek is. De számíthatunk még meglepetésekre. Előkerülhetnek olyan lányok, akikről magam sem képzeltem volna, hogy ehhez a körhöz tartoznak – tette hozzá Marcsi, aki szerint celebek is érintettek az ügyben.
Ezer lány is érintett lehetA Bors információi szerint a „dubajozás” ügyében nyomozó hatóságok telefonok híváslistái alapján is számos lányt idéztek be tanúnak. Köztük olyanokat, akik az előzetesben lévő három gyanúsított személyes ismerősei, barátai, rokonai. Egy biztos, több mint ezer lány érintett, s az elmúlt években súlyos százmilliókat hoztak Magyarországra külföldi szexturnéikról.

Liptai Claudia kifecsegte legnagyobb titkát

Liptai Claudia
Bár a TV2-nél még mindig azt mondják, hogy Liptai csak a Mokkát hagyta ott, kiderült: a Jóban Rosszban sorozatnak is búcsút int, színész kollégáitól már elköszönt.
Két és fél év után szögre akasztja az orvosi köpenyt a dr. Zámori Alexa karakterét megformáló Liptai Claudia – értesült a Bors. A hírek szerint a színésznő, aki a Mokka stábjától már elbúcsúzott, a teljes visszavonulás mellett döntött.
– Az egyik forgatási napon hallottam a színészeket beszélgetni – árulta el a neve elhallgatását kérő informátorunk. – Köztük volt Claudia is, aki a nyári és őszi terveiről beszélt, amelyben nem kap helyet a Jóban Rosszban sorozat. „Ősszel már nem találkozunk, úgyhogy vigyázzatok magatokra, puszi!” – ezekkel a szavakkal búcsúzott a stábtagoktól. Furcsa volt, hogy bár konkrétan kimondta, nem folytatja, senki sem hitt neki. Úgy érzem, hogy a mokkás búcsúját sem veszi senki komolyan, a környezete azt hiszi, hogy pihen egy kicsit, aztán visszatér. De látszik rajta, hogy nagy változáson ment keresztül az elmúlt időszakban. Nem lennék meglepve, ha a totális visszavonulás mellett döntene, érezhető volt rajta, hogy a búcsú nem csupán a nyári szünetre szól – magyarázta Claudia kollégája. Liptai talányos visszavonulása után szárnyra kaptak olyan hírek, hogy a döntés hátterében magánéleti ok áll: a színésznő testvért szeretne szülni Pankának, de a gyermekáldásról még a közvetlen kollégái sem hallottak.
– Arról nem tudunk, hogy terhes vagy hogy gyermeket tervezne, de ez sincs kizárva, mert nagyon komolynak tűnik az új kapcsolata.
A Jóban Rosszban producere biztos benne, hogy a sorozat folytatásában sem kell nélkülöznie Liptait.
– Claudia most is forgat a hónap végéig, amikor leáll a munka a stúdióban. A nyári szünet után, ősszel pedig folytatja Alexa megformálását a sorozatban. Zámori doktornő alapkarakter, és az is marad – nyilatkozta Nagy Tamás, a sorozat producere.
Az mindenesetre biztos, hogy a széria nézői még sokáig láthatják a színésznőt a Csillagvirág Klinikán, mert a részeket hetekre előre leforgatják.
Liptait tegnap sikerült ugyan elérnünk, de elfoglaltságra hivatkozva megszakította a beszélgetést.

Szépségkirálynőkkel éjszakáznak a sztárok

SP a tinik sztárja
Kiderült, kik azok a szerencsés fickók, akik július 14-én egyszerre húsz csodaszép hölggyel tölthetnek el egy egész estét.
Király Viktor, Gáspár Laci, Molnár Ferenc Caramel és SP nem panaszkodhat! A Szépségkirálynő estéjén - amikor kiderül, kik lesznek Magyarország legszebbjei - az elbűvölő hölgyek mellett sztárfellépőkben sem lesz hiány.
Színpadra lép majd Éder Krisztián SP, aki nemcsak a tinik, hanem a fiatal hölgyek nagy kedvence is, így biztos, hogy a szépségkirálynő-jelöltek között is akad rajongója. Gáspár Laci, a Megasztár egyik legsikeresebb énekese is forrósítja majd a nyáresti hangulatot, csakúgy, mint a tehetségkutató negyedik szériájának nyertese, Király Viktor.
A Nagy Duett győztes párja, Trokán Nóra és Caramel televíziós ősbemutatóra készül: a páros a győzelem után nem hagyta abba a közös munkát, és egy csodálatos duettel örvendeztetik meg

Hihetetlen: Zoltán Erika már 25 éve csinálja

A Nagy Duett sztárja Zoltán Erika idén nyáron ünnepli pályára lépésének 25. évfordulóját. Az énekesnő egy fergeteges koncerttel készül rajongóinak július 15-én ott, ahol minden elkezdődött.

"1986 júliusa volt életem legmeghatározóbb hónapja, soha nem voltam lámpalázas típus, de ezen a fesztiválon valamiért nagyon izgultam. Úgy éreztem, ez a nap fontos, talán sorsdöntő lehet számomra. Ott a helyszínen, a siófoki szabadtéri színpadon nem értem el helyezést, de én kaptam az ottani nézők közönségdíját. Évekkel később döbbentem rá, hogy ez a díj volt életem első, meghatározó és legfontosabb elismerése!"

Majka üres zsebbel jött haza

VESZTESÉG Majka és Dundika a napokban tért vissza a tengeren túlról. A kártyamániás műsorvezető az Everest Póker támogatásával indult különböző versenyeken, de ezúttal nem sikerült bankot robbantania.
Majka és Dundika a napokban tért vissza a tengeren túlról. A kártyamániás műsorvezető az Everest Póker támogatásával indult különböző versenyeken, de ezúttal nem sikerült bankot robbantania. - Nagyon jól éreztem magam Amerikában, leszámítva azt, hogy ezúttal egyetlen dollárt sem sikerült bezsebelnem. A tizenhárom nap alatt hat versenyen vettem részt, de úgy tűnik elpártolt tőlem a szerencse, nem volt jó lapjárásom. Kicsit bosszant, de leginkább csak azért, mert nem szeretek veszíteni. Pénz helyett azonban rengeteg szép élményt szereztem, Las Vegast is imádom, és új hobbim lett a fotózás - magyarázta Majka, aki az amerikai utazással le is tudta a nyaralást egy időre. - A nyár hátralévő részében itthon maradunk. Nemrég vettünk egy lakást, most annak a szépítgetésével foglalkozunk, meg készülünk. Televíziós munkám most csak egy nap lesz, A Szépségkirálynőt vezénylem le Rákóczi Feri oldalán. Aztán emellett persze készülök az apaságra, de ennek a részleteibe már nem avatnék be senkit - mondta határozottan

Visszavonul A Nagy Duett nyertese

Trokán Nórát sok pozitív dolog érte az utóbbi időben, ami energiát ad neki. A Nagy Duett című műsorban bizonyította énektudását, pedig az elején megijedt a feladat nagyságától. Attól, hogy egy óriási gépezetbe került, ahol sok mindennek meg kell felelnie. A siker ellenére rájött arra, hogy a show-biznisz távol áll tőle.
"Maradok inkább színésznő, a művészi oldalon. Nem akarom eladni a lelkemet bármiért. Ezt nem azért vállaltam el, hogy elkezdjek tévézni és nagyon ismert legyek, hanem azért, hogy mint színésznő, profitálhassak belőle. Hogy többet forogjon a nevem, hogy valakinek jobban eszébe jussak. Ha azt akarták volna, hogy dobáljak palacsintát valakinek a fejére, arra nemet mondtam volna. De Caramel neve és személye garanciát jelentett" - mesélte a hot! magazinnak a színésznő.
"Volt két percünk hetente, hogy úgy mutassuk meg magunkat, ahogyan akarjuk. Ez nagy lehetőség. Először féltem, hogy a színházi szakmában ez mit fog kiváltani, de az az érdekes, hogy még a legkritikusabb ismerőseim is azt mondták: meg tudtuk mutatni, hogy egy show-ban is lehet értéket közvetíteni" - vélekedik Trokán Nóra, aki örül annak, hogy jó időszakát éli az életének.
"Egy csomó tök jó dolog történik. Olyan szerepeket kapok a színházban, hogy két kezemet összeteszem. Egy éve elkezdtem fotózni, és most felkértek, hogy a Színművészeti Egyetem új honlapjára én csináljam a portrékat a tanárokról. Imádok ilyen sok mindent csinálni egyszerre! Zajlik az élet körülöttem, ráadásul társam is van ebben, és ezt nagyon élvezem" - tette hozzá.

Liptai Claudia pityeregve köszöntötte a Mokka nézőit

Liptai Claudia utoljára ébresztette a nézőket a Mokka stúdiójából
Távozik a képernyőről Liptai Claudia
Liptai Claudia utoljára ébresztette a nézőket a Mokka stúdiójából, és már a műsor legelején könnyeivel küzdött
Még műsorvezető társa, Kárász Róbert is annyira meghatódott, hogy azt sem tudta milyen nap van.
7 év után Liptai Claudia utoljára ébresztette a nézőket a Mokka stúdiójából, és már a műsor legelején könnyeivel küzdött. Az adás végére Tinódi Sajtos Leveském, alias Kárász Róbert is megérkezett…

A Nagy Duett: Bereczki és Peller: Olyanok vagyunk, mint a testvérek

Peller Mariann és Bereczki Zoltán párosa volt a legizgalmasabb A Nagy Duett
Című műsorban
A TV2 által rendezett Nagy Duett egyik legizgalmasabb kettőse volt a színészé és a műsorvezetőé. De mi lesz ezután?
Mikor találkoztatok először?
Peller Mariann:
A nővérem, Anna öt éve játszott együtt Zolival, ott voltam én is a premieren. Aztán áradozva gratuláltam mindkettőjüknek, és ez minden premier alkalmával megismétlődött. Amikor felkértek A Nagy Duettre, s közölték, ő lesz a párom, felsóhajtottam, uramisten, de jó!
Bereczki Zoltán: Nem emlékszem az első találkozásra. De arra már igen, hogy az ismeretség kellemes volt. Peller Anna humorát nagyon kedvelem, és amikor ők ketten Mariannal egy premierbulin elengedik magukat, a hatás megduplázódik. A Nagy Duettbe én szerettem volna őt partnernek. Láttam egy kis dalocskát is tőle a neten, és döntöttem. Ő lesz a partnerem, a harmadik adásig biztos eljutunk!
Bántott, hogy csak második helyen végeztetek?
P. M.:
Mikor megmutatták, hogy mi vezetünk, odafordultam Zolihoz, és megkérdeztem: Fel vagy készülve mindenre?! Csak intett, hogy igen. Aztán jött az eredményhirdetés, és nem éreztem csalódást. Azért amikor hátraálltunk, a nyakába borultam Zolinak, és azt mondtam, ne haragudj rám, ha bármi is rajtam múlott!
B. Z.: Nem mondom, hogy nem volt rossz, amikor nem mi nyertünk, de ez a csalódás öt percig tartott nálam. Édesanyámon láttam a kétségbeesést, s a kérdést, most mi lesz? Hát semmi, anyu, mondtam, az élet folytatódik tovább, megyünk a török étterembe vacsorázni!
Bereczki Zoltán és Peller Mariann A Nagy Duett 2011
Milyen volt az összecsiszolódás?
P. M.: Gyors, nagyon hatékony és döccenőmentes. Talán, ha egyszer durcáskodtam, amikor a döntő előtt hajnali egy órakor, amikor már a szemem sem tudtam nyitva tartani, Zoli kijelentette: na, most csináljuk meg még egyszer! Amúgy lelkesen lobogtam-pörögtem utána, igyekezvén felvenni a tempóját.
B. Z.: Csiszolódásra nem volt szükség, ment minden a maga útján. Mariannban, persze, elsősorban a félelmei miatt, volt ellenállás. Nekem ezt kellett feloldanom. Balázs Klári szívesen élcelődött, hogy olyanok vagytok együtt, mint egy szerelmespár.
Nem szült ez féltékenységet otthon?
P. M.: Bennünk nem merült fel ilyesmi, de az igaz, hogy a Michael Jackson-szám után az én drágámat többen is felhívták telefonon, és megkérdezték tőle: nincs valami rossz érzésed? A mi feladatunk az volt, hogy a daloktól függően megmutassuk a szerelmet, az összetartozást, a megcsalást, és még sok minden mást. Hitelesen.
B. Z.: A feleségem, Szinetár Dóra is színész, tudja, mi miért történik a színpadon. Van egy feladat, és azt kell megoldani, tőlünk telhetően – és azon is túl – maximálisan.
Azért csak kialakult köztetek valamiféle barátság? Még akkor is, ha ezután sem Mariann vigyáz a Bereczki gyerekekre, Zoli pedig nem megy Mariann kedvesével focimecsre.
P. M.: Ez ugyan nem lehetetlen, de nem erről van szó. Nekem Zoli ebben az erőteljes együttlétben, amelynek minden perce a munkáról szólt, olyanná vált, mintha a testvérem lenne. Kiderült, nagyon hasonlítunk egymásra, ugyanazokat a dolgokat szeretjük vagy utáljuk. Például imádjuk a rajzfilmeket, erről már úgy tudtunk beszélgetni, hogy elég volt egy vezérmondatot közölni, és máris röhögtünk. Zoli vigyázott rám, figyelt rám végig, és óvott is minden felesleges rossztól.
B. Z.: Mariann félelmei és érzékenysége miatt sok olyasmit ismertem fel, amely belőlem eddig hiányzott. Megtanultam, miként lehet a szenvedélyességemet megőrizve kicsit lazábban dolgozni, és ez a jövőben minden munkatársam számára meglepő változás lesz.
Mi lesz ezután? Fellépések, közös CD?
P. M.:
Nem vágyom énekes-babérokra, de nem lehetetlen, hogy ha hívnak, akkor a nővéremmel, vagy esetleg Zolival is elvállalok egy-két fellépést.
B. Z.: Közös CD-nk biztosan nem lesz. A Nagy Duettnek vége, és jó, hogy nem nyertük meg, mert akkor mi lennénk az Év duett párja, holott az én duett párom Dóra, akivel már kétszer is elnyertük ezt a címet.

3000 méterről ugrott ki Majka 284 méter helyett

Majka
Majka tízszer olyan magasról vetette mgát a mélybe, mint amiről a fogadás szólt
Mint arról beszámoltunk, Majoros Péter, alias Majka nagyon könnyelmű fogadásba ment bele májusban: egy hónap alatt meg kellett ezerszereznie a bankrollját az Everest Poker számláján. Számszerűsítve: 1 dollárból 1000 dollárt kellett volna csinálnia, s bizony elbukott. Nem sokkal a határidő lejárta előtt még csak 35 dollárnál tartott, s akkor fel is adta az értelmetlen küzdelmet. Beletörődött, hogy bukott. S hogy mi volt a fogadás tárgya? Le kellett ugrania Las Vegasban a Stratosphere szálloda 108. emeletéről, ami 284 méteres magasságot jelent.
 Természetesen nem az ablakon kellett volna kivetnie magát az Everest Poker profijának: a Sky Jump nevű adrenalinbombát kellett volna kipróbálnia, amely egy kontrollált zuhanást jelent, két köté közé kifeszítve. S hogy miért a feltételes mód?
 - Sajnos nem tudom az előzetesen megbeszélt helyszínen teljesíteni a fogadást, mert nem üzemel a Stratosphere-ben a Sky Jump. Azt mondják, néhány napja egy kissé kapatos német eléggé dobálta magát a levegőben, ami miatt érkezéskor kissé összetörte magát. Most biztonsági ellenőrzés miatt két hétre bezárták a szálloda ezen részét - mondta Majka, miután lógó orral kisétált a szállodából. - De nem akarom, hogy azt mondják, nemn teljesítettem a büntetésemet, így amikor átruccanunk Los Angelesbe, kipróbálom Kaliforniában az ejtőernyőzést. 284 méter helyett 3000-ről ugrom. Szerintem az is elfogadható...

Énekel és filmezik Árpa Attila

Árpa Attila
A nyári hónapok szinte minden napját forgatással tölti Árpa Attila (39), aki ha mégsem a kamera előtt vagy mögött áll, akkor Falusi Mariannal közös lemezén dolgozik.
Sűrű nyara lesz. Milyen munkákkal telik az elkövetkezendő pár hónap?- Június végén utazom két hétre Afganisztánba, ahol egy dokumentumfilmet forgatok. Utoljára a főiskolán rendeztem ilyet, és nagyon szeretném megmutatni, hogy egy ilyen jellegű film is lehet izgalmas, mozgalmas, és erre ez a közeg, a téma nagyon megfelelő. Utána itthon töltök egy kis időt, ezalatt egy angol akciófilmben szerepelek majd, és Mariannal felvesszük a lemezt. Július végén Amerikába utazom, ahol Sas Tamás készülő filmjében szerepelek, és persze dolgozunk a Csoportfüggő című mozin is Juszt Balázzsal. És aztán őszre szintén sok projekt van, de ezekről később.
Falusi Mariann is készít közben egy lemezt. Arról mit lehet tudni?- Saját dalok lesznek rajta, amelyeket én írtam nyolc évvel ezelőtt. Abban az időben készítettem egy lemezanyagot, amely aztán a fiókba került. A Nagy Duett alatt egyszer egy próbán kezdtem el játszani az egyik dalt, amely nagyon megtetszett Mariannak, és aztán szerencsére azoknak is, akikkel végül készítjük a lemezt.
Ezek után marad ideje a családjára?
- Mondtam nekik, hogy ha van kedvük, Afganisztánba eljöhetnek velem, hiszen ott nagyon jó idő van, de aztán rájöttünk, hogy sok a zápor, főleg a golyózápor, így lemondtunk erről.

Tóth Gabi ruhája kiverte a biztosítékot - szexi fotó

Tóth Gabi láthatóan élvezi, hogy hebrencs tiniből mutatós nővé érett, és ezt kihangsúlyozza öltözékével is. A Cometen sem csak kivételes hangjával tündökölt.
Tóth Gabi szexi fotói
Az idei VIVA Comet-gála nemcsak az előadók és az együttesek versenyéről szólt, hanem zenészek és egyéb meghívott celebek ruhakölteményeinek felhozataláról is. A nemrégiben mellműtéten átesett Bencsik Tamara örömmel mutatta meg a sikeres operáció eredményét sokat sejtető, köldökig kivágott fehér ruhájában. Sarka Kata rövid, élénk színű ruhácskája is többek elismerését elnyerte, nem kevésbé a társaságában mutatkozó Szabó Zsófi külleme. A díjkiosztó legextravagánsabb öltözékét azonban idén is Tóth Gabi prezentálta. Az énekesnő nem rejtegette a közönség elől kerek hátsóját és hosszú combjait, keblét pedig szinte csak egy diszkrét szalagocska takarta.
– Többek közt az én ötletem alapján készült ez az öltözék, örülök, hogy sikerült ilyen szexi rucit összehoznunk – értékelte saját összeállítását Tóth Gabi

Bereczki Zoltán: néha összezörrentünk

Peller Mariann és Bereczki Zoltán népszerű slágereket énekelt A Nagy Duett című televíziós vetélkedőben. Bár zenei ízlésük nem teljesen egyezik, sikerükhöz hozzájárult, hogy mindketten tökéletességre törekednek. A műsorvezető mindig szeretett szerepelni, ám sosem akart énekesnő lenni. Az Operettszínház művésze a rádió gyermekkórusában énekelt, a zeneiskolában hegedült, gitározott, dobolt.
"Hozzám hasonlóan Mariann is kitartó, nem adja fel, ha valami nem sikerül elsőre. Néha összezörrentünk, elsősorban azért, mert különböző módon akartunk megoldani valamit. A cél közös volt, csak másként képzeltük el a hozzá vezető utat. Szerencsére mindketten nagyon sokféle zenét szeretünk. Lehet akár pop, dzsessz vagy klasszikus, valamennyi műfajban akadnak kedvencek. Így választani is nagyon könnyű volt" - meséli Bereczki Zoltán, akinek duettbeli párja, Peller Mariann sokáig várt a dicséretre.
"Zoli sokszor szigorú volt velem, előfordult, hogy úgy éreztem, semmi sem jó neki. Amikor először megdicsért, nagyon jólesett. De erre várnom kellett egy ideig. A műsorhoz mindketten összeírtunk néhány számot, aztán mindig találtunk közös pontot. Zolinak jóval kifinomultabb a zenei ízlése, én inkább a bulikban népszerű, mai slágereket kedvelem."
A musical sztár és a műsorvezető bár a zsűritől a maximális pontszámot kapta, végül az előkelő második helyen végzett A Nagy Duett című televíziós vetélkedőben.

Ők ihlették Fluor Tomi Mizu című dalát

Az idei nyár legnagyobb slágerei közé választották az LMFAO nótáját, akiktől állítólag Fluor Tomi is szerezte a Mizu ötletét. A kaliforniai duó imádja a botrányokat és szívesen is mesél azokról.
LMFAO akiktől állítólag Fluor Tomi is szerezte a Mizu ötletét

Immáron a magyar slágerlistákon is megjelent az idei nyár egyik legnagyobb slágerének kikiáltott Party Rock Anthem című szám, melyet egy kaliforniai elektrohop duó, az LMFAO ad elő. A banda egyébként már öt éve létezik, de az igazi siker csak nemrégiben érte el őket, jelenleg tizenhárom országban vezetik a listákat és már a Class FM Top 40-es listáján is előkelő helyre kerültek.
– Azt hiszem, a nőkből merítünk ihletet a dalainkhoz, hiszen ők azok, akik miatt úgy érezzük, hogy jó élni! – mondta a duó egyik tagja, Redfoo egy interjúban, aki társával, SkyBluval együtt szívesen mesél még a kínos pillanataikról is. Az egyik ilyen egy turné során esett meg: SkyBlu összefirkálta a másik zenekar egyik alvó tagjának arcát, aki erre belevizelt egy kólás dobozba, majd hozzávágta.
– Azt hittem, tényleg kóla, úgyhogy megkóstoltam – mesélte nevetve SkyBlu.
Redfoo és SkyBlu egyébként kihagyott egy Grammy-díjátadót, mert kíváncsiak voltak, hogy fest a ceremónia a tévében. Így otthonmaradtak, pattogatott kukoricát habzsolva nézték, hol lehetnének éppen.
Magyarországon egyébként azért is vált ismertté az LMFAO neve, mert néhány hete felröppent a hír, miszerint mindenki kedvence, Fluor Tomi Mizu című számához az amerikai banda Scream My Name című dalából merített ihletet. Az LMFAO szövegében ugyanis szintén szerepel a jellegzetes sor: „Álljunk össze, mint két kicsi legó.”
Fluor azt mondta: nem foglalkozik mocskolódásokkal és szívesen vállalja, hogy a magyar LMFAO-nak hívják, hiszen ez tulajdonképpen bók számára.

Megalázták Majkát New Yorkban: meztelenre vetkőztették!


Majka Las Vegasban
 Az Everest Poker magyar profija reméli: a pokoli kezdés után csak jó jöhet számára Las Vegasban, a WSOP-n, vagyis a pókeres világbajnokságon
Megalázták Majkát a New York-i repülőtéren! A póker-világbajnokságra igyekvő műsorvezetőt kiintették a sorból, majd meztelenre vetkőztették a biztonságiak, kis híján testüreg-motozást hajtottak végre nála. A rapper állítja: pokolian kínos perceket élt át.
Nem elég, hogy egy vírus miatt borzalmas napok vannak mögöttem, állandó rosszullét kerülget, és New Yorkban is orvoshoz kellett mennem, még a reptéren is kikészítettek – mesélte az Everest Poker profija már Las Vegasban. – Folyamatosan besípoltam a detektoros kapunál, pedig minden fémet levettem magamról: óra, nyaklánc, karkötő, gyűrű, öv. Semmi sem maradt, ami jelezhetett volna, mégis sípoltam. Ilyenkor tovább szokták engedni az embert, engem azonban kiszedtek a sorból hatalmas biztonságiak, és elvittek egy külön helyiségbe, ahol teljesen levetkőztettek. Csak a kisgatyám maradhatott rajtam, de tényleg féltem, hogy azt is levetetik, és jöhet az a bizonyos testüregmotozás...
 Miután végül mindent rendben találtak nála, sűrű bocsánatkérések közepette útjára engedték Majkát. Ő azonban nem érezte nagyon viccesnek a helyzetet.
 - Nagyon kellemetlenül éreztem magam, talán még sohasem aláztak meg ennyire. Nem tudom, lehet, hogy a sok tetoválásom nem tetszett nekik, de ez nem ok arra, hogy azt csináljanak velem, amit csak akarnak, ráadásul minden ok nélkül.
 Az ózdi hős reméli: ezek után már csak jó jöhet, és végre leteszi a névjegyét a Las Vegas-i pókeres vébén.

Falusi Mariannt csak kerülgetik a férfiak

Falusi Mariann rövidnadrágban és trikóban is nőnek érzi magát, ám azokban a fellépő ruhákban, amelyekben A Nagy Duett című műsorban szerepelt, még inkább, hiszen azokat elképzelései alapján saját maga tervezte. Az énekesnő korábban azt nyilatkozta, szereti a rosszfiúkat, amilyennek duettbeli partnerét, Árpa Attilát is tartják.
"Abban, hogy Attila tipikus rosszfiú, van némi túlzás. Nem egy szent, azt nem állítom, viszont remek munkatárs, barát, kreatív, kedves fiú, teljesen rendben van. Én az olyan embereket kedvelem - legyenek férfiak vagy nők -, akikben van spiritusz. Volt ilyen partnerem. Felfokozott érzelmekkel, nagy akaratossággal, nagyon komoly önkifejezési képességekkel, száguldó tempóval, elvárásokkal élt és éltük az életünket öt teljes esztendeig. Vidám, hajszás, jó kapcsolat volt, néha ütközésekkel, de amikor egy irányba mentünk, az remek volt" - meséli Falusi Mariann, aki sikeres fogyókúrájának köszönhetően egyre vonzóbb. Adódik a kérdés, vajon új hódoló van a láthatáron?
"Kerülgetni kerülgetnek, de sajnos nem jönnek közelebb. Nehéz dolog ismert emberrel kapcsolatot kialakítani."
SP alig találkozik a lakótársaival

SP mobiltelefonozik.

A Nagy Duettben SP a Viva TV csinos műsorvezetőjét, Iszak Esztert próbálta hétről hétre egyre jobb előadóvá fejleszteni, érzése szerint sikerrel. Éder Krisztián a nem mindennapi lakótársak ellenére szolid életet él. Ugyanis a tinibálványok: Brasch Bence, Fluor Tomi és SP közösen laknak egy budapesti belvárosi lakásban.
A három tinédzser között nincs rivalizálás: SP örül barátai sikerének, például nem irigyli Tomitól a Mizu című gigaslágert, megelégszik azzal, hogy rajongói minden dalát vele éneklik a koncerteken, és "egyenletesen" népszerű.
"A belvárosi lakásba beköltözött hozzánk Brasch Bence is, aki nagyon normális srác, ráadásul már korábban haverok voltunk, úgyhogy nincs semmi probléma, nem zavarjuk egymást. Sokat nem is találkozunk, nekem abszolút pörgésben telnek a napjaim, most fejezem be az egyetemet, sokat dolgozom fotósként, és videoklipeket készítek más előadóknak, s a srácok is eléggé elfoglaltak. Tomit rengeteg helyre hívják zenélni, Bence is suliba jár az éneklés mellett, szóval alig vagyunk otthon." - mondja SP.
Bokorban várják SP-t minden reggel rajongók
Szétszedik a lányok SP-t és lakótársát, Fluor Tomit, akik a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában elárulták: már az otthonukban sincsen nyugtuk. Ha viszont nem reggeliztek a fiúk, még kapóra is jöhet a ház előtti bokor mögül leselkedő rajongótábor.
SP, azaz Éder Krisztián és Fluor Tomi (Karácsony Tamás - a szerk.) két éve lakik együtt, s valahogy tartós párkapcsolatot egyiküknek sem sikerült még kialakítania. Mindkét fiú óriási rajongótáborral bír, s elárulták, van, hogy a kapuban várják őket a lányok.
"Volt rá példa, hogy reggelenként, ahogy kiléptünk az ajtón, rajongók vártak minket a ház előtti bokorban, de ez nagyon jó volt, amikor egyik reggel például éhes voltam, ők meg reggelit is hoztak!" - nevetett SP, aki elárulta: arra is volt már példa, hogy egy lány elájult a koncertjén.

"Szerintem nem konkrétan a személyünk az, ami kiváltja a rajongást, hanem maga a jelenség. Volt már olyan, hogy valakinek eltört a keze, a lába, vagy nekinyomták a szalagkorlátnak, mert akkora volt a tömeg" - magyarázta Éder Krisztián, akihez hasonlóan a Mizu őrület kiváltója, Fluor Tomi sem tudott még komoly kapcsolatot kialakítani a lányokkal.
"Ez nem azt jelenti, hogy nem találkozunk lányokkal, az alkalmi kapcsolatokra nem mondunk nemet. Én a szerelmet keresem, van, hogy elmegyünk ide-oda a lányokkal, de nem a szerelmet találjuk meg" - magyarázta Tomi, akinek évekkel ezelőtt SP is rajongója volt.
Kiderült, Árpa Attila miért csinálta
Nem volt szívfájdalma, hogy az amerikai futballbajnokság nagy részét ki kellett hagynia a próbák miatt. Árpa Attila volt már kreatív igazgató, producer, színész, most pedig A Nagy Duett című műsorban Falusi Mariann tanítványaként csillogtatta meg tehetségét.

"Mariannal csak felszínesen ismertük egymást. Hallottam, hogy korábban csak egy rettegett producert látott bennem. Sokan azt gondolják, tényleg olyan az egyéniségem, mert munka közben keménykezűnek kell lennem, de teljesen más vagyok magánemberként. Mariann nagyon profi, és ha elbizonytalanodtam, elég volt csak, hogy rám nézzen a színpadon" - meséli Árpa Attila, aki most vállalt először énekes-táncos szerepet, így néhány pluszkilótól is megszabadult.

"Teljesen más versenyhelyzet színpadon állni és énekelni, mint amikor a rögbicsapattal játszom. Amikor beindult a színészi pályafutásom, beálltam azok sorába, akik a 'testükből élnek'. Úgy gondoltam, olyan formába hozom magam, hogy színpad- és képernyőképes legyek. Korábban sem voltam dagadt, és az amerikai fociban az a jó, ha egy férfi minél nagyobb darab. Úgy 100 kg-ot nyomtam, egy kis apró felesleget, mindössze 6 kg-ot kellett leadnom. Odafigyeltem, hogy mikor mit eszem, és gyakrabban eljártam futni, görkorcsolyázni."
A Nagy Duett legemlékezetesebb pillanatai
Pénteken véget ért a TV2 gigaprodukciója, A Nagy Duett. A nyolchetes versenyből Caramel és Trokán Nóra párosa került ki győztesen. Az élő adások azonban hétről hétre emlékezetes perceket nyújtottak a nézőknek, most abból szedtünk össze egy csokorra valót nektek. Sőt, a linkekre kattintva vissza is nézhetitek a mókás videókat.
Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy Hajdú Péter produkciói - kiesésükig - mulattató színfoltját adták a műsornak. A műsorvezető bevállalta, hogy ének- és tánctudás híján is színpadra áll: voltak, akik kinevették ezért, de sokan most kedvelték meg az esendő, emberi arcát mutató Hajdút. A műsorvezető viccesen beszélt is arról, ha énekléssel csajozott volna, még mindig szűz lenne, és első produkciója után ezt el is hittük neki. A kamerák előtt általában magabiztosan mozgó műsorvezető A Nagy Duett című műsorban teljesen megváltozott, és gátlásossá vált. A hetek múlásával azonban ő is feloldódott, láthattuk táncolni, és a hátán pörögni is, ami igazán felejthetetlenre sikerült.
Bár viszonylag hamar kiestek, Tóth Gabi és Tilla produkciói mindig nagy sikert arattak a stúdióban.  Egy alkalommal a páros a  Guns N' Roses Paradise City című dalát adta elő, amelyet némi pikantériával zártak. Előadásuk zárásaként, Gabi a kamerák előtt tépte le Tilla nadrágját, majd egymáson fekve, teljesen megőrülve énekeltek.
Köztudott, hogy SP-ért odavannak a nők, illetve a fiatal lányok. Egyikük ennek tanújelét is adta az énekes és Iszak Eszter egyik produkciója után - nem is akárhogyan. A tinipáros éppen  a 4F Club Balatoni láz című dalát adta elő, majd ezt követően különös közjáték zavarta meg a műsort. Mielőtt Claudia a színpadra érkezett volna, a nézők soraiból egy rajongólány a pódiumra rohant, és szájon akarta csókolni SP-t, sőt, az előadott dal szellemében még a bikini felsőjét is ledobta. Többen azt állították, a nő beépített ember volt, ám ő azt nyilatkozta, fogadásból tette.
Peller Mariann is okozott meglepetést a műsor alatt. Párjával, Bereczki Zoltánnal Katy Perry I Kissed A Girl - Megcsókoltam egy lányt - című számát vitték színpadra, és Mariann az eredeti előadóhoz hasonlóan elkapta a mellette táncoló csinos lányt és megcsókolta. Sokak szerint ennek volt köszönhető a továbbjutásuk. Az eseten talán csak Balázs Klári akadt ki, és nem értette, miért volt szükség erre. 

Emlékezetes pillanatnak lehettünk tanúi, amikor az egyik alkalommal Árpa Attila a hasára  írt felirattal kívánt boldog születésnapot Falusi Mariannak. Vitathatatlan, ők voltak A Nagy Duett egyik legjobb párosa, de sajnos nem értek el dobogós helyezést.
Mindenkit lenyűgözött a fináléban Caramel és Trokán Nóra Lélekdonor-előadása. A produkció tökéletesre sikerült: minden a helyén volt benne, technikailag épp úgy, mint érzelmi téren. Elmondható, egykori Megasztár-győztes és a színésznő méltán állhattak a dobogó felső fokára.
Összességében elmondható, hogy minden páros alkotott olyat, amire sokáig emlékezni fogunk: Tóth Vera és Rákóczi Feri mindig nagyon profik voltak, Orosz Barbi és Ganxsta Zolee előadása pedig többször is fülledt erotikával töltötte meg a stúdiót. Szekeres Adrienn és Harsányi Levente, valamint Zalatnay Cini és Gianni sajnos azonban csak keveset mutathattak meg magukból. Az előbb párosnak talán az okozta a vesztét, hogy betegen álltak színpadra, Cini pedig lelki okokkal magyarázta gyenge produkcióját.
Nyálas és undorító, de Peller Mariann kimondta!
Véget ért péntek este a TV2 A Nagy Duett című show-műsora, melyben amatőr és énekes sztárok csillanthatták meg hangjukat hétről hétre. Trokán Nóra és Caramel távozhatott győztesként, de mit szólt ehhez Peller Mariann és Bereczki Zoltán?
Peller Mariann és Bereczki Zoltán

"Amit az arcunk tükrözött, az igaz volt és őszinte: Zoli valóban egy fokkal csalódottabb volt. Nekem az számított, hogy csak hadd énekeljem végig a harmadik dalt is, hiszen tudtam, hogy nem nagyon lesznek óriás koncertjeim a jövőben és ez az utolsó igazi nagy színpadi fellépésem ekkora közönség előtt. Az utolsó mondatunk, amit váltottunk az eredményhirdetés előtt az volt, hogy megkérdeztem Zolit: fel vagy készülve mindenre? S azt mondta, igen" - mesélte Peller Mariann, aki megszorította duettpartnere kezét, úgy várták az eredményhirdetést.
A műsorvezető sejtette, hogy nem ők nyerik a versenyt, mert szerinte a nézők mindig annak segítenek, aki gyengébben áll, így a szerencse és a pillanatnyi állás kérdése volt, hogy ki lesz A Nagy Duett győztese. Peller Mariannban nem volt rossz érzés, viszont Bereczki Zoltán arca nem titkolta a csalódottságot. Estére viszont már a színész is felengedett.

Trokán Nóra és Molnár Ferenc "Caramel" A Nagy Duett győztesei.
"Egy pillanatig nem volt bennem rossz érzés, mindketten eljutottunk a legvégéig. Elmentünk vacsorázni, s mikor odaértem a vendéglőbe, már láttam, hogy vigyorog az ablakon keresztül, úgyhogy megnyugodtam, hogy ő is jól van. Számomra egy villanás volt az egész, de nagyon melós tíz héten vagyunk túl, a vége felé éreztem, hogy már nagyon fáradok, merülőben vannak a vésztartalékok is, még mindig nem hiszem, hogy magamhoz tértem, de egy-két hét és felfrissülök. Nagyon hálás vagyok Zolinak és bármennyire is undorítóan, nyálasan hangzik: szeretem! Olyan lett a kapcsolatunk, mintha a bátyám lenne" - magyarázta Mariann, akihez hasonlóan érez duettpartnere iránt Trokán Nóra is, hiszen ő is testvérként tekint Caramelre.
"Iszonyatosan jó kapcsolat alakult ki közöttünk, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Hasonlít a lelkünk, sokszor egyet gondolunk, egyet érzünk, majdnem mindenben végig egyet értettünk, tudtuk egymást kezelni, nem veszekedtünk: nagyon értékes embernek tartom Caramelt" - kezdte Trokán Nóra, aki a nagy ünneplésben még nem tudott nyugodtan beszélgetni duettpartnerével, de elárulta: biztos abban, hogy a későbbiekben is lesz közös munkájuk, fognak találkozni és beszélgetni.

A színésznő számára nemcsak öröm, de meglepetés is volt az eredmény, hiszen, ahogy mondta: nem így indultak neki a versenynek.
"Úgy tekintettük, mint egy magunknak való megfelelést, éles helyzetben való helytállást, bár Caramel életében az éneklés már picit gyakorlottabb dolog. Számomra ez inkább kihívás volt, mintsem véresen komoly verseny. Mindketten maximalisták vagyunk, nekem ott ért véget a az egész, amikor elénekeltük mind a három dalt, mert elégedettek voltunk. Aztán egyszer csak paff, kimondták a nevünket, és egy ideig nem hittem el! Azt hittem, hogy Zoliék nyernek, hiszen több szavazatuk volt először és az előző adások fényében is azt gondoltam, hogy nekünk nem lesz esélyünk"- mondta Nóra, aki szerint a maximalizmus hajtotta a párokat a verseny során, s ezt Peller Mariann is hasonlóan látja: Bereczki Zoltánt maximalistának nevezte, ami szerinte egyben erény is.
Mélységesen csalódtak Zoliék a sehányadik helyezés miatt
A zsűritől maximális pontszámot kaptak, sőt a szavazás lezárása előtt három perccel még a nézői szavazatok alapján is 52,3:47,7 százalékra vezettek, mégis csak második lett a Peller Mariann–Bereczki Zoltán páros A Nagy Duettben.
Peller Mariann–Bereczki Zoltán páros A Nagy Duettben
Zoli talán az egyetlen volt, aki a műsor kezdetétől mindvégig foggal-körömmel harcolt a végső sikerért. „Zoli, azt nyilatkoztad, ha nem lehettek elsők, sehányadikok sem akartok lenni!” – emlékeztette az énekest Liptai Claudia.
– Tényleg olyan vagyok, hogy nem bírom a versenyhelyzetet – magyarázta az énekes, majd Majka kérdésére hozzátette: nem bánná, ha ők nyernének. Álma nem vált valóra: Trokán Nóra és Caramel ért a csúcsra, ők lettek 2011 legjobb duettje. Zoli hosszasan vigasztalta Mariannt, de az ő arcán is látszott, nagyon csalódott.
Befejeződött a TV2 nagysikerű műsora - Trokán Nóra és Caramel nyerték A Nagy Duettet
Véget ért a TV2 nyolc héten át tartó énekes showműsora, A Nagy Duett. A legjobb három páros a fináléban is remekelt, a nézők véleménye szerint a legjobbnak járó elismerést végül Trokán Nóra és Caramel vehették át! 
A Nagy Duett fináléjának első fellépő párosa, Peller Mariann és Bereczki Zoltán Christina Aguilera Candyman című slágerével hengerelt. A páros nem bízta a véletlenre a dolgot: káprázatos produkciót állítottak színpadra, igazi hollywood-i show-t láthattak tőlük a nézők. Mariannék maximális, 30 pontszámot kaptak – inspiráló - kezdésként.
Iszak Eszter és SP első dalukban megidézték Hajdú Péter több korábbi koreográfiáját. A próbák során SP nadrágszakadásig gyakorolta az emlékezetes Pí-breaktáncot, amelyet ezúttal gegként építették be az „éles bevetésen”, sőt, a tinisztár megmutatta, a keringő is megy neki. Mindezért 27 pontot kapott a legfiatalabb páros.
Bár Caramel mozgására már A Nagy Duett több adásban is ráfogták, hogy az tánc, a fináléban azonban tényleg megmutatta, hogy nem csak az éneklés ,de a twist is megy neki, persze a maga visszafogott módján, sőt a Twist and Shout végén még ölbe is kapta duettpartnerét, Trokán Nórát. A mozgás meghozta a sikert: 30 pontot érdemeltek ki a zsűritől.
Az utolsó adásra visszatértek a már kiesett versenyzők, akik a lihegőben nézték végig a döntős produkciókat. Ganxsta és Árpa nem árulták el kinek szurkolnak, ám Hajdú Péter, Zoltán Erika és Orosz Barbara nem titkolták: SP-ék a favoritjaik. Az első kör után a Király testvérek extra produkciója következett. Mivel Linda New York-ban van, az ő szereplését kivetítőről láthatták a nézők.
A második körben a párosok a profi énekes egyik dalával készültek. SP és Iszak Eszter a Fluor Tomival közös Partyarccal, rózsaszín partiszemcsivel és stroboszkóppal igyekeztek meggyőzni a zsűrit és a szavazókat, úgy tűnik sikerrel, Balázs Kláriék ugyanis 29 ponttal jutalmazták Krisztiánékat. Caramelék második dala a Lélekdonor volt, különleges előadásmódban, zongora és vonós kísérettel. A meghitt produkció osztatlan sikert aratott a zsűri körében, akik bőkezűen osztották ki a maximális pontszámot. Bereczki Zoli most először énekelte duettben Kerek egész című dalát. A rapbetétet Mariannra specializálva írta át, amit a partnernő az élő adásban hallott először és a meglepetés ereje kissé ki is zökkentette őt, ennek ellenére bezsebelhették a második 30 pontjukat is.
A zsűri és a nézői sorrend összefésülése után a harmadik helyen álló Iszak Eszter - SP páros számára véget ért a verseny. Caramel és Nóra, valamint Mariann és Zoli egy-egy - korábbi adásban már elhangzott – kedvenc dallal (Survivor és Joyful) próbálták meggyőzni a közönséget arról, hogy ők érdemesek a végső győzelemre. A legjobb két duó innentől fogva kizárólag a közönség szavazataira számíthatott.
Az eredményhirdetés előtt színpadra lépett az este második extra produkciója: a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika és duettpartnere, Kökény Attila. A Megasztár 5 férfi hangjának nemrég jelent meg önálló stúdióalbuma, melyre Dobrády Ákos írta a Mindig visszavár című romantikus dalt.
Ezután az este legizgalmasabb pillanata következett, az eredményhirdetés: a nyolc hétig tartó versengés végén a közönség véleménye alapján A Nagy Duett győztes párosa Trokán Nóra és Molnár Ferenc Caramel lett!
Trokán Nóra és Caramel nyerte A Nagy Duett döntőjét. Gratulálunk !
Trokán Nóra és Caramel nyerte meg a Nagy duettet


Trokán Nóra és Caramel nyerték A Nagy Duett döntőjét.
Véget ért a 8 hetes Nagy duett12. évada és rengeteg izgalmas pillanatot élhettünk át köszönhetően a nagy duettező pároknak. A zsűri egy szép összefoglalással zárhatta le az 1. évadot. A nézői szavazatok alapján 3 perces lélekhatár előtt Bereczki Zoliék nyerhették volna meg az 1. évadot, de nagy meglepetésre Trokán Nóra és Molnár Ferenc Caramel nevét hangoztatták a nagy pillanatban. A jelképes díjat a műsorvezetők adhatták át a győzteseknek, akiket most egy évig biztos, hogy az év duettezőinek fogunk nevezni.
Gratulálunk a Nagy duett győzteseinek és az összes fellépőnek, akik élvezetessé tették számunkra ezt a 8 hetet.
SP és Iszak Eszter lett a 3-dik A Nagy Duett döntőjében
SP és Iszak Eszternek kellett távoznia a Nagy duett döntőjében, hiszen a zsűri ismét nem volt velük megelégedve és a nézők is “elpártoltak” tőlük. A tinik jól csinálták, hiszen a döntőig azért el tudtak jutni és olyan nagy neveket tudtak maguk mögé utasítani, akik már sokat letettek a magyar zene világában
SP Iszak Eszter A Nagy Duett döntőjében.
Bereczkiék, SP-ék vagy Caramelék nyerik a Nagy Duettet?
Eddig történt
Liptai Klaudia és Majka a Nagy Duett műsorvezetői.
Másfél hónapon át küzdött tíz viszonylag TV2 -közeli celeb összeállva tíz viszonylag TV2 közeli énekessel, hogy megmutassák, hogyan tudnak/nem tudnak énekelni és néha táncolni, azaz előadóművészkedni, produkciójukat zsűri (Balázs Klári, Dobrády Ákos, Kasza Tibor) pontozta, a nép meg esemesezte. Elsőként Zalatnay Sarolta esett ki Giannival, valószínűleg rájuk érkezett a legtöbb sms a műsor történetében, mivel Zalatnay vállalhatatlanul alulteljesített, így feltételezhető, hogy az egész TV2 vezetőség elesemesezte frissen kapott márciusi fizetésének egy részét, csak ne kelljen többé a zűrös múltú wannabe Joplint hallgatnia senkinek.
A második héten Szekeres Adrien és Harsányi Levente távozott, hiányuk nem volt pótolhatatlan, ráadásul le is betegedtek, de azért országos cimborák lettek legalább. Őket Ganxsta Zolee és Orosz Barbara követte a sorban, ami kész szerencse volt, nem lévén háromnál több zeneszám, amit duettben is lehet énekelni, és aminek előadására Ganxsta is képes rávehető. Negyediknek Tóth Gabit és Tillát ejtették ki, pedig szerették a rock'n'roll-t és az is bírta őket. Tóth Vera ment a húga után Rákóczi Ferenccel, miközben SP és élettelen Iszak Eszter, valamint az elmúlt húsz évben eldugott diszkókban Zalatnay-nál egy centivel többet haknizó Erika C (aka Zoltán Erika) és mentoráltja Hajdú Péter tovább masíroztak.
Aztán szomorú dolog történt, Falusi Mariann és Árpa Attila hiába adtak bele mindent, elvéreztek, nem tudni, ez annak köszönhető-e hogy SP-hez kamurajongó rohant fel félmeztelenül a színpadra, vagy annak, hogy Peller szájon csókolt egy lányt.
Belelihegett Falusi Mariann telefonjába a perverz hódoló
Titokzatos éjszakai telefonok, névtelen szerelmes levél és óriási, vörös rózsacsokor az autón. Falusi Mariann amióta jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg, vonzóbb, mint valaha. Ezt nem csak a körülötte lévő férfiaktól kapott bókok bizonyítják, hanem az is, hogy egy ideje titokzatos hódoló jelent meg az életében, aki a legváratlanabb pillanatokban okoz neki meglepetést.
Falusi Mariann fogyókúrája meghozta eredményét. Az énekesnő sokkal magabiztosabb és szexibb, amióta 100 kg alatt van testsúlya, és ezt a férfiak is észrevették: pár hete titkos udvarlója van. Történt ugyanis, hogy egy ideje valaki rendszeresen felhívja a Pa-Dö-Dő énekesnőjét és beleliheg a telefonba, majd nem sokkal az első hívások után egy szerelmes levelet hagytak annak a zsírégető klubnak a portáján, amelynek köszönhetően látványosan lefogyott. Ezután Mariann kocsiját törték fel és ellopták egyik kedvenc fellépő ruháját, most pedig egy hatalmas, vörös rózsákból álló csokrot talált az autóján. Meg is fordult a fejében, hogy a tolvaj és a titokzatos udvarló talán egy és ugyanaz a személy, aki ezzel a gyönyörű virággal szeretné feledtetni a múltkori bosszúságot.

"Élvezem a helyzetet, hiszen még sosem volt ilyen kitartó titkos udvarlóm. Talán éppen ezért, másokkal ellentétben nem ijedtem meg, amikor először belelihegett az illető a telefonba. Sőt, egy jót nevettem. Egyébként nagyon jól esik, hogy valaki rajong értem. A múltkor is úgy meglepődtem, amikor mentem be a zsírégető klubba és a portán utánam szóltak, hogy érkezett nekem valami: egy levélkét kaptam, amin az állt, hogy Szeretlek Mari. A napokban pedig a nemrég feltört kocsimon találtam egy nagy csokor rózsát. El is gondolkodtam, hogy ez a rózsás hódoló törhette fel hetekkel korábban az autóm. Láthatta, milyen dühös voltam akkor, és most biztos ki akart engesztelni ezzel a szép csokorral. Kíváncsian várom a történet végét, ki tudja, talán az igaz szerelem is rám találhat." - árulta el mosolyogva Mariann.
Megérkezett Flour legújabb videoklipje!
Flour legújabb videoklipje, a LÁJK című dal remixéből. Fluor Tomi hétfőn este a Tv2 Aktív című műsorának azt mondta, nem fél attól, hogy egyslágeres előadó lesz belőle.  Fluor Tomi Mizu című videoklipjét a premier után öt hét leforgása alatt több mint 2 millióan nézték meg a Youtube-on. Azóta a nézettsége már bőven 7 millió fölött jár.
CSISZ vs Nagy Duett - keressük a legjobb nőt a tehetségkutatókból
Szokásos hétvégi trendcikkünket most a két rivális tévécsatornán futó hétvégi tehetségkutató/dalverseny-műsorból állítottuk össze: a női zsűritagok és a két női műsorvezető, Ördög Nóra és Liptai Claudia mellett Tóth Gabira is szavazhatnak.
Csillag születik
Ördög Nóra: hosszú láncok, miniruhák
Az RTL Klub műsorvezetőnője (és Náray arca ) általában miniruhában vezeti a Csillag születik-et, melyhez hosszú, hangsúlyos nyakláncot kap a stylistoktól. A róla készült hivatalos fotón például aranyszínű, elegáns miniben pózol, de az adásokban kevésbé öltöztetik ünnepélyesen. Az egyik áprilisi CSISZ-t például szürke, felül bő, alul szűk ruhában, meleg csizmában vezette. Gyakran hord világos, vajszínű ruhákat, de vékony alkatán az élénk színek is jó mutatnak: a május 7-i élő műsorban piros, térd fölött végződő, a szokásosnál mélyebben dekoltált ruhában konferált Ördög. Ha önnek bejön Ördög lazasága, és ruhái összképe, szavazzon rá, de már most szólunk, hogy a tavaly őszi mezőnyből is őt hozták ki olvasóink győztesnek!
A Nagy Duett
Liptai Claudia: majdnem Monroe
Az újabban rokkantkártyás visszaéléséről és hajvágásáról  híres műsorvezető rendre drága koktélruhákban vezeti a Nagy Duettet a TV2-n. Altalában élénk színű, testhez álló, selyem vagy szatén ruhát kap, szőke hajához jól mennek a fekete, smaragdzöld és királykék darabok. Kötelező kiegészítő a platformcipő és egy-két csillogó ékszer: az összkép sosem túl csicsás – a leopárdminta is helyére került az április 22-i adásban –, de a szoknya néha túl rövid, és a platform helyett jöhetne végre tényleg a törpesarok. A május 6-i adásban Liptait például huszonéves Marilyn Monroe-imitátornak öltöztették, ha azonban önnek bejön a fiatalított műsorvezető, szavazzon rá!
Balázs Klári: mindig zakó
A Nagy Duett női zsűritagjánál ugyanaz a helyzet, mint a CSISZ zsűrijénél: nem látjuk, mi van az asztal alatt. Balázs Klárira szeretnek színeket és mintákat aggatni, de figyelembe veszik korát és alakját, így vállát sosem látjuk, zakó vagy ing takarja. A zsűritagon sincs túl sok ékszer, ruháin viszont néha találunk fölösleges hímzéseket. A műsor műtermi fotóin egyébként Balázson egy egész fura fekete-fehér összeállítás van, ilyet a műsorban szerencsére nem adtak rá. Ha önnek nagyon tetszik Korda György Klárikája, legyen ő a hét legjobban öltözöttje!
Tóth Gabi: az elmaradhatatlan forrónadrág
Tóth Gabi gyakran szerepel heti trendjeinkben, mindent meg is tesz érte: általában extramini szoknyában vagy shortban jelenik meg, ezzel hangsúlyozva, mennyire örül nagy fogyásának. A miniruhák mellé mindig magassarkút adnak rá a stylistok (bár valószínűleg magától is azt szokott felvenni): a legbevállalósabb ruhát a második adásban láttuk rajta, akkor Tóth testfelületének nagy része szabadon maradt, a legtöbbet takaró szettet pedig akkor vette fel az énekesnő, amikor érdekes okkersárga színe volt. Vigyázat: a második három képről egy külön galéria nyílik, nézze végig a Nagy Duett szereplőit is.
Árpa és Falusi túl hollywoodi lett a népnek
Egy kritikus blogger tollából.....
Tovább menetel a Nagy duett fődíjáért a musical-, a mega- és a tinisztár. Legalább végre kiderült, hogy ezért énekel Falusi húsz éve a Pa-Dö-Dö-ben.

A legmagasabb pont is kevés volt
Árpa Attila és Falusi Mariann elbúcsúzott, megvannak a Nagy Duett döntősei!
Trokán Nóra, Iszak Eszter és Peller Mariann, no meg a "mestereik" jutottak be A Nagy Duett döntőjébe, annak ellenére, hogy a zsűritől Árpa Attila és Falusi Mariann kapta a maximális pontszámot.
Árpa Attila és Falusi Mariann A Nagy Duett szinpadán.
A Nagy Duett hetedik adásában már a döntőbe jutás volt a cél. Ez meg is látszott a produkciókon: a párosok elképesztő energiával és elszántsággal teljesítettek és az énektudás mellett látványban, színpadi jelenlétben is emlékezetest alkottak.
Elsőként Caramel és Trokán Nóra szálltak versenybe a nézők kegyeiért Michael Jackson Black or White című dalával, amelyben Klárika szerint Nóra ugyan nem sokat énekelt, Kasza Tibit viszont elvarázsolták Caramel magas hangjai. A zsűri bőkezűen osztotta ki a 30 pontot a fekete-fehérbe öltözött párosnak.
SP és Iszak Eszter egy lírai dallal mutatták meg új oldalukat a közönségnek, melyben SP zongorán kísérte magukat. A zsűrit is meglepte a produkció, egyöntetűen elismerően nyilatkoztak a fiatalok műsoráról, amelynek 29 pontot szavaztak meg.
Peller Mariann és Bereczki Zoltán Katy Perry I kissed the girl című dalát adta elő, melyben Zoli a vásott kisdiákot, míg Mariann a szigorú tanító nénit alakította, aki a dal vége felé megcsókolta az egyik táncosnőt, akárcsak az eredeti előadó. A zsűri elismerte az énekesi teljesítményt és a látványt is: immár másodjára adtak 30 pontot az este folyamán.
Árpa Attila és Falusi Mariann az amerikai gyorséttermek hangulatát hozták el a Forget you című számmal, ahol a retro jelmezek és a görkoris pincérlányok mellett Attila és Mariann színpadi show-ja is lenyűgöző volt, így ismét maximális, 30 pont került kiosztásra.
A második körben Trokán Nóra és Caramel a legendás I say a little pray for you című slágert duettesítették, amellyel újfent meggyőzték tehetségükről a zsűrit, Klárikát is csak a páros közötti fizikai távolság zavarta, talán ezért „csak” 28 pontot kaptak Nóráék, ami az est eddigi legalacsonyabbja volt.
Iszak Eszter és SP második dala Britney Spears Toxic-ja volt. A videoklip koreográfiáját is felidézték, Eszter vérbeli stewardess-t alakított a színpadon. Dobrády Ákos szerint az ének felnőtt a produkcióhoz, a páros amatőr tagjának látványos fejlődését is méltatták. Mindez 28 pontot ért.
Árpa Attila és Falusi Mariann másodjára rockosra vették a figurát, Bon Jovi Keep the faith című dalában Attila nem csak énekelt, de akrobatikus mutatvánnyal is kedveskedett a nézőknek, hatalmasat ugrott a színpadról. Mariannék sokadjára bizonyították sokszínűségüket: a swing, a pop, a líra és a rock is jól áll nekik. A zsűri hasonlóképp gondolkodott, hiszen újra maximális pontot kapott a páros.
Bereczki Zoltán és Peller Mariann énekelték el az este egyetlen magyar versenydalát, a Magna Cum Laude Vidéki sanzonját. A páros ezúttal mellőzte a táncelemeket, hanyatt fekve adták elő a gyulai csapat legnagyobb slágerét, 27 pontért.
Az extra produkcióban a Budapesti Operettszínház musicalsztárja, Dolhai Attila és a Megasztár 5 legfiatalabb döntőse, Patai Anna Roy&Ádám Trambulinját és igazi cirkuszhangulatot varázsoltak a színpadra.
A zsűri és a nézők szavazatai alapján a jövő heti fináléba jutott Peller Mariann és Bereczki Zoltán, Trokán Nóra és Caramel, Iszak Eszter és SP, így nagy meglepetésre a maximális pontszámot szerzett Árpa Attila és Falusi Mariann búcsúztak a versenytől.
Falusi Mariann és Árpa Attila esett ki A Nagy Duett 7. adásban
Peller Mariann és Bereczki Zoltán továbbjutása nem volt kérdéses. Így már csak 3 pár volt esélyes a kiesésre. A zsűri sokáig húzta a nézőknél a cérnát, de Trokán Nóra és Caramel is csatlakozhatott Bereczkiékhez. Árpa Attila – Falusi Mariann, SP – Iszak Eszter maradt végül a végső döntésre. Aki meghallhatta a nevét az továbbjutott a Nagy duett 1. évadának a döntőjébe.
A 3. páros aki bejutott a nagy duett döntőjébe nagy meglepetéssel Sp és Iszak Eszter volt és így búcsút kellett mondanunk Árpa Attila és Falusi Mariann párostól.