A Nagy Duett TV2 - Kiket tenne dobogóra a zsűri

Győzzön a jobb vasárnap este, de mégis melyik a jobb? Amikor A Nagy Duett zsűritagjait kérdeztük, akkor sem lettünk okosabbak, Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kasza Tibi ugyanis szintén nem tudott dönteni, melyik döntőbe jutott párosnak kellene megnyernie a TV2 énekes show-ját. Balázs Klárit a színészpáros, Pokorny Lia  és Dolhai Attila  produkciói varázsolták el, el is árulta, miért. Én azért örülnék, ha ők nyernének, mert rengeteg érzelmet tudtak közvetíteni. A műsor  vége felé közeledve egyre inkább egymásra találtak érzelmileg, még azt is hajlamos vagyok elhinni nekik, hogy szerelem van közöttük. Persze tudom, hogy valójában nincsen, de arra a három percre, amíg a duettjük tart, ott szerelem van, punktum. Kétségtelen, hogy a színészi vénájuk végig a segítségükre volt, remekül beleélték magukat a dalokba, és el is tudták játszani a történeteket. Lia, aki az amatőr tagja a párosnak, jól és korrektül énekelt végig, és kevés intonációs problémája akadt az adások során. Nem utolsósorban az is előny számukra, hogy Lia – a hatméteres gyönyörű lábaival – ízig-vérig nő, míg Dolhai Attila talpig férfi – áradozott a színművészekről Klárika.
Dobrády Ákos, aki a zsűriben mindig igyekezett szakmai kritikáival segíteni a párosokat, Majoros Hajnalka  és Király Viktor párosának drukkol a legjobban. Minden évadban van egy páros, akik az első pillanattól kezdve egymásra találnak a színpadon, idén ők voltak azok. Minden produkció-jukat hiba nélkül oldották meg, minden akadályt sikeresen vettek, és Hajnalka nemcsak meghallgatta, de a lehető legjobban alkalmazta is azokat a szakmai tanácsokat, amelyeket Viktortól kapott. Hajnalka hangjával sem volt semmi gond, így tényleg nagyon jól teljesítettek végig, jelentette ki Ákos.
 Persze a harmadik páros sem maradt zsűritámogatás nélkül, a humort igazán díjazó Kasza Tibi természetesen Hient és Cookyt támogatja a legjobban. Mind a három párost nagyon kedvelem, de azért emelném ki őket, mert gyakorlatilag ők a legviccesebb páros.
Ha valaki ezt keresi egy produkcióban, akkor az én vagyok, szóval örülnék nekik, ha ők nyernének. Igazi kettősség lakozik bennük, hiszen Hien képviseli a tökéletes énekhangot és a szépséget, és mivel Cooky ezekkel nincs igazán felvértezve, neki marad a humor, adta önmagát Kasza.