A héten Nótár Mary és Fekete Laci esett ki A Nagy Duettből, így kialakult a produkció döntős mezőnye.
Pokorny Lia és Dolhai Attila, Majoros Hajnalka és Király Viktor
valamint Hien és Cooky maradtak. A Nagy Duettben, így jövő héten a három
pár között dől el, kik nyerik a produkció 2014 évadát. Mozogni is alig bírt Mary, aki annyit gyakorolta Lacival a speciális mozdulatokat, hogy izomláza lett. Pedig nem is ő emelgette Lacit! Rock 'n' rollt gyakoroltunk, de számomra olyan volt, mintha órákat
súlyzóztam volna. A Lacival való felkészülés óta mindenhol szinte
elviselhetetlen izomlázam van, a karom, a hasam nagyon igénybe lett véve
az emeléseknél. Fél órán keresztül gyakoroltunk egy mozdulatot, hogy
adásban ne sérüljek meg, és ebbe fájdult bele mindenem. Otthon is
szoktam mozogni, tornázni, de az annyira nem visel meg. Ez is azt
mutatja, hogy mennyire kitartóak vagyunk. A pontszámok mégsem voltak elegek Nótár Mary és
Fekete Laci számára véget ért a verseny.