Az énekesnőt újra felkérték A Nagy Duett című műsor zsűrijébe, és amíg forgat, férjének csak a pókerezés marad. Január végén startol a Super TV2 gigantikus show-műsora, A Nagy Duett. A Bors információi szerint Kasza Tibor és Dobrády Ákos mellett Balázs Klárit szerződtették a zsűribe. Az énekesnő lázasan készül a feladatra. Majdnem egy hónap van még hátra, de már most elkezdtem trenírozni magam – mondja Klárika. – Először is igyekszem többet aludni az átlagos napi négy-öt óránál, hogy jó kondiban legyek. Ez az év, hála istennek, nagyon sűrű volt, már ami a munkát illeti, ezért rendesen elfáradtam én is és Gyuri is. Lelkileg és fizikálisan is fel kell készülni egy ilyen kihívásra, mert nem könnyű feladat hétről hétre élő műsorban helytállni.
Klárika azt tervezi, hogy a próbákra nem jár majd be. – Annak alapján fogok dönteni, mit látok és hallok – mondja. – Nem kell nekem előre megnézni a próbán a műsort, mert az befolyásolhat.
A Korda házaspár egyébként nagy áldozatot hoz A Nagy Duettért: Klári elfoglaltsága miatt le kell mondaniuk minden fellépésüket. – Annyira intenzív jelenlétet kíván a műsor, hogy képtelenség mellette mással is foglalkozni – állítja az énekesnő.
– Ezért a fellépéseinket már jó előre úgy terveztük, hogy A Nagy Duett alatt semmi más ne legyen. Duóban biztosan nem állunk színpadon a műsor idején, így Gyurinak marad a pókerközvetítés.
- Ezzel a lehetőséggel – amire egyébként rendkívül büszke vagyok és elmondhatatlanul örülök neki – megváltozik az életünk, sokat leszünk külön utakon, és én leszek a családfenntartó! – neveti el magát. – Gyuri helyett a kedvenc kiskutyám, Fáni lesz a kísérőm.
A Nagy Duett - Gangnam style-ra ropta Hajdú
Nem mindennapi dologra szánta el magát az egykori Nagy Duett szereplő Hajdú Péter a Frizbi szilveszteri adásának felvételén. A műsorvezető tánctudását viszont eddig soha nem láthattuk, Hajdú azonban most választás elé kényszerült. A Frizbi felvételén ugyanis vagy a hirtelen zsűrivé avanzsált ismertségek csoportját kellett volna erősíteni, de ismerve énekhangját, a bíráskodásra ő maga sem vállalkozott, így maradt a másik lehetőség: tánctudásával lepi meg a közönséget. A szilveszteri adásban több meglepetéssel is készülünk, az egyik egy mini Nagy Duett-produkció, ahol Németh Lajos és Nagy Adri, Kefir és Cseke Katinka, valamint Kökény Attila és Tatár Csilla alkotják a profi-amatőr párokat. Őket kellett volna zsűriznem, de ebbe nem mentem bele, inkább Somogyi András paródiájában táncoltam. Ő előadta a Gangnam style Győzikére írt Zebrát láttál már? című változatot, amelyben én is kipróbáltam a lovas táncot – mondta Péter, akinek rá kellett döbbennie, hogy a tánc sem igazán az ő műfaja.
A Nagy Duett - A műsor januártól látható a SUPERTV2-őn
Show-ját januárban, valóságshow-ját márciusban indítja a SuperTV2.
Kisebb hanghibákat leszámítva rendben elindult november 2-án, 9.30-kor a SuperTV2, 2013-ban tér vissza a Hal a tortán és A nagy duett.
Kisebb hanghibákat leszámítva rendben elindult november 2-án, 9.30-kor a SuperTV2, 2013-ban tér vissza a Hal a tortán és A nagy duett.
Elindult november 2-án, 9.30-kor a SuperTV2, a TV2-csoport új kábeltévéje. Az első hetekben azt várja a tévétársaság, hogy felülmúlja a Pro4-et, a Fem3-at, majd felzárkózzon a középmezőnybe, ahol most az M1, a Cool, a Film+ és a Viasat3 található - és ahová az RTL II igyekszik. Új kábeltévéje terjesztésére egészen más stratégiát követ a két nagy tévétársaság: az RTL eleve sokkal drágábban adja az RTL II-t, bízva abban, hogy megkapja érte a kívánt árat a legtöbb kábelszolgáltatótól, legkésőbb 2013 januárjától. A TV2 jóval olcsóbban - meg nem erősített médiaipari források szerint az első két hónapban ingyen - adja a SuperTV2-t, remélve, hogy sokan rákapnak majd a sorozatokra, saját gyártású műsorokra. így a szolgáltatók majd nem merik levenni a különféle csomagokból. Ennek következtében utóbbi 5,5 millió tévézőnél fogható, az RTL-es tévé csak fele ennyi fogyasztót ér el november elején. Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével rajtolt a SuperMokka, amelyből kiderült, hogy A nagy duett januárban rajtol, Bereczki Zoltán művészeti vezető, háttérember lesz ott, Szinetár Dóra pedig énekel, versenyzőként indul. Egy nappal korábban Sági Szilárd mondta el az új tévét beharangozó műsorban, hogy a gasztroreality, a Hal a tortán csak márciusban startol.
A Nagy Duett TV2 - Majka a Heti heteshez igazolt
Leigazolta Majkát a Heti hetes - értesült a Blikk. A rapper először november elején látható majd az RTL 2-n. Majkát az utóbbi időben a konkurens TV2 műsoraiban tűnt fel - idézi fel a Blikk. Vezette például a Nagy Duettet Liptai Claudiával, valamint az Ezek megőrülteket is, de úgy tűnik, a TV2 nem számolt ősszel Majkával.
Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője megerősítette a lap értesüléseit.
Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője megerősítette a lap értesüléseit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)