A Nagy Duett legemlékezetesebb pillanatai
Pénteken véget ért a TV2 gigaprodukciója, A Nagy Duett. A nyolchetes versenyből Caramel és Trokán Nóra párosa került ki győztesen. Az élő adások azonban hétről hétre emlékezetes perceket nyújtottak a nézőknek, most abból szedtünk össze egy csokorra valót nektek. Sőt, a linkekre kattintva vissza is nézhetitek a mókás videókat.
Abban bizonyára mindenki egyetért, hogy Hajdú Péter produkciói - kiesésükig - mulattató színfoltját adták a műsornak. A műsorvezető bevállalta, hogy ének- és tánctudás híján is színpadra áll: voltak, akik kinevették ezért, de sokan most kedvelték meg az esendő, emberi arcát mutató Hajdút. A műsorvezető viccesen beszélt is arról, ha énekléssel csajozott volna, még mindig szűz lenne, és első produkciója után ezt el is hittük neki. A kamerák előtt általában magabiztosan mozgó műsorvezető A Nagy Duett című műsorban teljesen megváltozott, és gátlásossá vált. A hetek múlásával azonban ő is feloldódott, láthattuk táncolni, és a hátán pörögni is, ami igazán felejthetetlenre sikerült.
Bár viszonylag hamar kiestek, Tóth Gabi és Tilla produkciói mindig nagy sikert arattak a stúdióban. Egy alkalommal a páros a Guns N' Roses Paradise City című dalát adta elő, amelyet némi pikantériával zártak. Előadásuk zárásaként, Gabi a kamerák előtt tépte le Tilla nadrágját, majd egymáson fekve, teljesen megőrülve énekeltek.
Köztudott, hogy SP-ért odavannak a nők, illetve a fiatal lányok. Egyikük ennek tanújelét is adta az énekes és Iszak Eszter egyik produkciója után - nem is akárhogyan. A tinipáros éppen a 4F Club Balatoni láz című dalát adta elő, majd ezt követően különös közjáték zavarta meg a műsort. Mielőtt Claudia a színpadra érkezett volna, a nézők soraiból egy rajongólány a pódiumra rohant, és szájon akarta csókolni SP-t, sőt, az előadott dal szellemében még a bikini felsőjét is ledobta. Többen azt állították, a nő beépített ember volt, ám ő azt nyilatkozta, fogadásból tette.
Peller Mariann is okozott meglepetést a műsor alatt. Párjával, Bereczki Zoltánnal Katy Perry I Kissed A Girl - Megcsókoltam egy lányt - című számát vitték színpadra, és Mariann az eredeti előadóhoz hasonlóan elkapta a mellette táncoló csinos lányt és megcsókolta. Sokak szerint ennek volt köszönhető a továbbjutásuk. Az eseten talán csak Balázs Klári akadt ki, és nem értette, miért volt szükség erre.
Emlékezetes pillanatnak lehettünk tanúi, amikor az egyik alkalommal Árpa Attila a hasára írt felirattal kívánt boldog születésnapot Falusi Mariannak. Vitathatatlan, ők voltak A Nagy Duett egyik legjobb párosa, de sajnos nem értek el dobogós helyezést.
Mindenkit lenyűgözött a fináléban Caramel és Trokán Nóra Lélekdonor-előadása. A produkció tökéletesre sikerült: minden a helyén volt benne, technikailag épp úgy, mint érzelmi téren. Elmondható, egykori Megasztár-győztes és a színésznő méltán állhattak a dobogó felső fokára.
Összességében elmondható, hogy minden páros alkotott olyat, amire sokáig emlékezni fogunk: Tóth Vera és Rákóczi Feri mindig nagyon profik voltak, Orosz Barbi és Ganxsta Zolee előadása pedig többször is fülledt erotikával töltötte meg a stúdiót. Szekeres Adrienn és Harsányi Levente, valamint Zalatnay Cini és Gianni sajnos azonban csak keveset mutathattak meg magukból. Az előbb párosnak talán az okozta a vesztét, hogy betegen álltak színpadra, Cini pedig lelki okokkal magyarázta gyenge produkcióját.