Harminc baseball sapkájából az aktuális mindig jobbra áll, de ennek nincs politikai oka. A mémeket imádja, és tízből csak egyszer lép fel általános iskolában, akkor viszont előfordul, hogy ki kell menekíteni.
Karácson Tamás (aka Fluor Tomi) rappernek avagy underground hiphopos srácként indult, de aztán olyannyira hatott rá az elektronikus zene, hogy felköltözött Budapestre és csatlakozott haverjához, SP-hez, és azóta ontja a slágereket. Mizu című nótáját megannyi előadó feldolgozta, ám őt ez egyáltalán nem zavarja, sőt. “Nagyon örülök a mémeknek, tök jó, hogy vannak” – kezdi a Velvetnek, és az sem zavarja, hogy például a Petőfi Rádió nem is az eredetit, hanem az egyik jazzesebb hangzású verziót tolja. “Volt egy megállapodás köztünk a rádióval, mivel a hallgatók beválasztották a Mizut az elmúlt tíz év legsikeresebb számai közé, tizenötödik lett a dalom. Persze ez nagyon jól esett, de a rádió profiljába jobban beleillett a másik verzió, az enyémet túl elektronikusnak tartották.”
SP lakótársa úgy véli, a mémek nem azért születtek, mert ő valódi indulatot keltene rapper vagy más zenei körökben, hanem ez is csak egy kifejezési forma, amivel szívesen élnek a zenészek. „Nem hiszem például, hogy Dopeman tényleg ki lenne akadva, a legutóbbi oltás után hevesen ölelgetett. Ettől függetlenöl nem biztos, hogy én valaha is fogok ilyesmihez folyamodni, bár, ha kutya nem lesz rám kíváncsi, lehet, hogy belemennék más anyázásába. De inkább nem, egyszerűen nem vagyok ilyen típus.”
Bár mi úgy fogalmaztunk, azért a nagy (vagy kis) népharag, mert Fluor átállt a másik (sötét) oldalra, ő ezt sem gondolja feltétlenül így: „Maximum őrült Star Wars rajongók mondhatják ezt, én inkább örülök neki, hogy végre meg mertem lépni azt, hogy a sima rap után az elektronikus zenébe is belevágtam. Hiteltelen lett volna továbbra is gettórappet nyomni, mert bár régen ugyan laktam lakótelepen, akkor arról szólt a zeném, de aztán kiköltöztünk a kertvárosba, és megváltoztak ezek a dolgok körülöttem, furcsa lett volna, ha én meg ugyanolyan maradok.”Így aztán az sem úgy volt, hogy Fluor kitalálta, hogy a könnyebb, preteen korosztályt célozza meg dalaival, mint elmondta, egyáltalán nem úgy szerez zenét, hogy ezt most a tiniknek, ezt meg a felnőtteknek írja. „Írok komoly és humoros dolgokról, ami éppen eszembe jut, nem választom a közeget, inkább csak örülök, hogyha minél többen hallgatnak minél többféle körből. Általában klubokban lépek fel éjjel egy-kettő körül, de az igazi rajongótáborom valóban a hattól tizenhat éves korosztályból kerül ki. Ők képviselik a széttépős, sikítós, megőrülős vonalat, néha tudnak félelmetesek lenni.”
A bugyik maradnak a helyszínen
„Voltam már úgy iskolában, hogy már nem engedték, hogy dedikáljak, hanem a helyi tanító nénivel ugrottunk ki az ablakon. Aztán persze észrevettek, utánunk rohantak, és az azért annyira nem volt jó, mert ilyenkor mindig félek, nehogy valakinek baja essen, vagy nehogy lerángassák rólam a nadrágot. De amúgy tízből kábé egyszer lépek fel általános iskolában” – mondja, majd hozzáteszi, hogy a színpadon landoló bugyikkal nem tud mit kezdeni, azok maradnak a helyszínen, amúgy szokványos ajándékokat kap, plüssmacikat, rajzokat, ezeket elteszi, ha tudja.
Az exszékesfehérvári srácot szinte soha nem láthatjuk fejfedő nélkül, olyan harminc baseballsapkából válogathat reggelente, és állítása szerint, mindig jobbra áll a sildje, ám ennek semmi köze a politikához. Akárcsak Éder, Karácson is hozzászokott már a buzizáshoz, szerinte ez nem azért van, mert ők együtt laknak, amúgy is megkapná, hogy a fiúkat szereti attól, akinek nem tetszik az ő képe. „Abszolút a lányokat szeretem, tudomásom szerint Krisztián is, hiszen fiúval még sosem láttam, viszont lányokkal sokat. Most nincs nő az életemben, ez azért is van, mert csak akkor járok valakivel, ha nagyon szerelmes vagyok. Még nem talált meg, kábé egy éve vagyok egyedül, de talán most jobb is így.”
Csak a húszéveseké a világ
Fluor Tomi huszonhárom éves, de az üzleti érzék nem feltétlenül a legerősebb oldala, gondolunk itt arra, hogy a saját Mizu pólóit elkezdték hamisítani, ráadásul drágábban is adják az eredetinél. Ettől független ritkán tartják fiatalabbnak a koránál, amit azért bán, mert szeretett volna örökre húszéves maradni. Tisztában van vele, hogy nem egy atléta alkat, és bár már egy hónapja gyúr, ez még nem látszik rajta, igaz fogyott néhány dekát. „Nyárra emberibb formát akarok, de ezért nem gürcölök, csak görkorizom.”Az előadónak máris rengeteg fellépése van lekötve nyárra, és ő is azon zenészek sorát bővíti, akik nem playbackelnek, maximum hangsávra énekelnek, ami pontosan nem tudni mitől különbözik a playbacktől, hiszen ugyan úgy nem igazi zenészek játsszák a dalokat, maximum a hangsávon nincsen rajta az ének.
„Nem olyan nehezek a dalaim éneklés szinten, inkább csak azért kell a hangsáv is, mert sokszor előfordul, hogy nem adottak a feltételek, így rásegítésnek jó, ha nincs kontroll, amiben hallanám magam.”