A nagy duett 3. adását SP és Iszak Eszti kezdhette el, de a zsűri ismét nem tetszését fejezte ki a produkciójukkal kapcsolatban. Viszont Till Attila és Tóth Gabi pörgös rock produkciójuktól elaléltak.
Következett Trokán Nóra és Caramel, akik ismét nem tudták megmutatni a zsűrinek a pörgősebb oldalukat, de ettől függetlenül a zsűrinek tetszett az előadás. Majd a dögös páros vehette át a színpadon az irányítást, akiket sajnos most láthattunk utoljára a Nagy duett keretein belül. Majd következett a várva várt Hajdú, Zoltán Erika páros. A számukkal bebizonyították, hogy van élet a világbajnokságot követően is.
Rákóczi Feri végre a magyar számnak köszönhetően teljes mértékben kivehette a részét az előadásból. Következett a 3. adás legnagyobb durranása, Falusi Mariann és Árpa Attila. Mariann a szülinapja alkalmából egy szép Nagy duettes tortát is kapott, sőt még egy egyedi “tetkót” Árpa Attilától is bezsebelhetett.
Végül, de nem utolsó sorban következett a “Jackson Páros”, avagy Bereczki Zoltán és Peller Mariann. A 3. adást Lola és párja, Baronits Gábor duettje zárhatta le.
Következett az eredményhirdetés, ahol az utolsóként szerepelt Bereczki Zoliék ismét nagyot tudtak alkotni és a nézőket teljes mértékben maguk mögé tudták állítani. Ganxsta Zolee és Orosz Barbi az utolsó 3 perces lélekhatár előtt még a 4. helyen volt, de végül sajnos nekik kellett távozniuk.
A nagy duett 3. adásának produkciói sorrendben:
1. produkció: Iszak Eszter és SP – DJ Got Us Fallin’ in Love2. produkció: Till Attila és Tóth Gabi – Paradise City
3. produkció: Trokán Nóra és Caramel – Most kéne abbahagyni
4. produkció: Orosz Barbara és Ganxsta Zolee – Szeresd a testem
5. produkció: Hajdú Péter és Zoltán Erika – Waka Waka
6. produkció: Rákóczi Ferenc és Tóth Vera – Gyere, kislány gyere
7. produkció: Árpa Attila és Falusi Mariann – Livin La Vida Loca
8. produkció: Peller Mariann és Bereczki Zoltán – The Way You Make Me Feel
Extra produkció: Lola és Baronits Gábor – Benned élek (Lola)