Iszak Eszter ha mentőt lát, fehéret fog
Iszak Eszter az Istenes Bencével való szakítás után úgy érzi, egy ideig egyedülálló lesz, de szeretne szerelmet. A 23 éves műsorvezetőnő, akárcsak Fluor és SP, többedmagával albérletben lakik. A Velvetnek megköszönte az ironikus cikket az énekléséről, és azt is elmondta, nagyon babonás.
Iszak Eszter és Istenes Bence nem SP miatt szakított, ezt fontosnak tartotta kihangsúlyozni már rögtön a beszélgetés elején. “Szakítottunk, megbeszéltük egymás között, hogy nem illünk össze. Békében váltunk el, nincs harag közöttünk. Semmi köze nincs ennek SP-hez, mi már két éve ismerjük egymást Éder Krisztiánnal, jóban vagyunk, mint haverok. Ennyit még nem találkoztunk, mint amennyit most: a Nagy Duett miatt heti hat napot kell próbálnunk. Van, hogy napi 3-4 órát, egy óra éneket 3 óra táncot próbálunk, teljesen változó. Hangsúlyozom, semmi köze a szakításunkhoz SP-nek. Ismerik egymást már évek óta. Azért szakítottunk, mert más az értékrendünk, különbözőek vagyunk” – nyilatkozta a Velvetnek Talmácsi exnője, Iszak Eszter, akivel ismertsége miatt nem kivételeznek az iskolában.
“Összesen 15 órát dolgozom egy nap, ott a műsorvezetés, a
zenés produkció és még suliba is járok, a BKF-en Pr-marketinget tanulok, ráadásul végzős vagyok. Nehéz összeegyeztetni a sulival ezt a sok elfoglaltságot, és most ezekre szeretnék koncentrálni. Nem kivételeznek velem a suliban, a tanárok sem kérdeznek, és nincs összesúgás” – tette hozzá a VIVA műsorvezetője.
Iszak Eszter úgy érzi, egyedülálló lesz egy ideig
“Szingli vagyok, bár ennek több jelentése van, vannak azok, akik kitartóan szinglik, és egyáltalán nem is akarnak barátot, én nem ilyen vagyok. Szeretnék szerelmet, de úgy érzem, hogy egy darabig egyedülálló leszek. Nem azt mondom, hogy most elzárkózom a kapcsolattól, csak úgy érzem, hogy lelkileg kicsit elfáradtam. Feltöltődni nem igazán tudok, de nagyon örülök, hogy ennyi munkám van és nincs időm magamat sajnálni. Sportolni nem sportoltam soha, sétálni szoktam, zenét hallgatok, és tévét nézek, bár most nincs tévé az albérletben. Négyen lakunk együtt lányok” – mondta 'VIVA Eszti' a Velvetnek arra a kérdésre, ha épp nem dolgozik, mi minden csinál.

 

"Táncolnom kell, amit nem tudok, énekelnem kell, amit nem tudok"

Iszak Eszternek van öniróniája. Legalábbis erre mutat az, hogy az interjú során elmondta, viccesnek találta azt, ahogy a Velvet írt róla a Nagy Duett főpróbáján látottak után, és jót nevetett saját magán. Tudja, hogy vannak hiányosságai. “Emlékszem, hogy felhívott a főnököm a hírrel, hogy felkértek a műsorba. Akkor annyira lelkes voltam, hogy nem is gondoltam bele. De jó, kipróbálhatom magam ebben is, gondoltam. Napok múlva esett le, hogy hűha, nekem táncolnom kell, amit nem tudok, énekelnem kell, amit nem tudok, és még olyan dolgokat kell csinálnom, amit nem tudok. Ez be is bizonyosodott az első fellépésünknél, szexinek kellett lennem, ami nekem színpadon egy kicsit nehézkesen megy. Nagyon izgulós vagyok, mindig is izgultam, minden fellépés előtt, vizsgák előtt is” – nyilatkozta Iszak Eszter és hozzátette, hogy nagyon babonás.

Ha mentőt lát, fehéret fog, úgy ahogy a japánok

Fellépés előtt semmilyen babonám nincs, egyébként nagyon babonás vagyok. Annyira, hogy szoktam is mondani az ismerősöknek, hogy ne mondjanak több babonát, mert felveszem. Nem bírom ki, hogy ne csináljam. Ha mentő jön, fehéret fogok. Amikor Japánban voltam, megtudtam, hogy a japánoknak az a babonájuk, hogy a hüvelykujjukat berakják a tenyerükbe, ha mentőt látnak. Azóta így fogok fehéret, ha jön a mentő. Ha sétálunk az ismerősömmel, nem engedek be oszlopot kettőnk közé, mert az szerencsétlenséget hoz. Minden ilyesmi rámragad.