A sors fintora, hogy éppen az előtt az adás előtt kényszerült visszalépni A Nagy Duett című műsorból Gesztesi Károly, amelyben életében először egy színpadon szerepelhet imádott kislányával. Mint ismert, a héten Gesztesi párja, Csézy kérte a produkciót, hogy ne kelljen folytatnia a versenyt, mert képtelen nagymamája halála után színpadra lépni.
A SuperTV2 ma esti műsorában Gesztesi Panka háttértáncosként lép fel. Nem véletlen hát, hogy a színész mindenáron szeretett volna műsorban maradni, ami sikerült is neki: az Egyedül nem megy című dalt adja elő a verseny elején.
A színész így élőben izgulhatja végig Liptai Claudiával közös kislányuk első tévés fellépését. Merthogy az egész család nagyon szorít a kis Pankának, az egyik próbára még féltestvére, a Jóban Rosszban sztárja, Gesztesi Máté is belógott, hogy láthassa, hogyan táncol a kishúga.
– Nagyon büszke vagyok Pankára, háromszor is megnéztem, ahogy táncolt, és amikor észrevett, lerohant a színpadról, és a nyakamba ugrott – mesélte Máté, aki még egy különleges ajándékot is kapott a kislánytól. Készített nekem egy karkötőt, amit azóta le sem veszek magamról, ez amolyan barátságkarkötő, azt mondta. Egyébként imádjuk egymást, igazi tesók vagyunk, alig várom az estét, hogy láthassam őt A Nagy Duettben! Panka a színpadon nem volt szégyenlős, és nem is izgult. Nem úgy az édesapja, aki még múlt csütörtök reggel a SuperMokkában szólta el magát, amikor arról faggatták, hogy nem fél-e a kieséstől.
– Nem fogunk kiesni, visszatérünk, hiszen a kislányom is jön a következő adásba – kotyogta ki a büszke apuka. Illés Gabriella (34), a műsor producere is áradozott a kis Pankáról. Panka szinte velünk nő fel, hiszen ott volt már a Mr és Mrs forgatásain is a nagymamájával, persze ő erre nem nagyon emlékszik – mondta a Vasárnapi Blikknek Illés, aki szerint a kislány igazi őstehetség, és nagyon otthonosan mozog a színpadon. Amikor először ellátogatott a Megasztárra, nagyon elcsodálkozott a stúdión, hogy hol is dolgozik az ő anyukája. A producer személyesen kérte fel Pankát, hogy táncoljon a ma esti produkcióban.
– Persze azt is tudtam, hogy ritmikus gimnasztikára jár. Odamentem hozzá, és beszélgettünk, akkor kérdeztem meg tőle, hogy lenne-e kedve egyszer szerepelni a műsorban. Így született meg ez a ma esti produkció, ahol Cseke Katinka és Kökény Attila mögött lép fel a kis csipet-csapat, köztük Panka is a Cotton Eye Joe című slágerre – árulta el Illés.