Három extra produkció lesz a SuperTV2 show-jának fináléjában.
Mint korábban megírtuk, lesznek, akik kihagyják A Nagy Duett fináléját. Ott lesz a legtöbb kiesett, kivéve Pataky Attilát, aki betegségre hivatkozott, Csézyt, aki nagymamáját gyászolja, illtve az első körben önhibáján kívül kiesett Görög Zita sem tűnik fel a show-ban, ő elutazik, ezért van felmentése. Extra produkciók most is lesznek, várható közös éneklés, Bereczki Zoltán is fellép (Aleszja Popova táncol majd a dalában), illetve Kasza Tibor zsűritag is előad egy dalt.
A három fináléba jutott páros több körben verseng: a zsűritagok dalai közül egyet énekel, illetve a közönségkedvenc, már lement produkciójával is fellép. A műsor felénél egy páros búcsúzik majd, ogikusan az, amely a harmadik helyen áll (a zsűri és a közönségszavazatok alapján), ezután már csak két páros verseng tovább: közülük a győztest viszont már csak a nézők választják, ott már nem számít Balázs Kláriék véleménye.