Stílusától teljesen idegen dalt választott a verseny esélyesének kikiáltott pár. A főpróbán nagyon nem találták önmagukat, így könnyen bajba kerülhetnek. Mint egy tank, úgy dübörög Bangó Margit és Lakatos Márk a SuperTV2 Nagy Duett énekes műsorában, első daluk óta kétségtelenül nekik drukkol a fél ország. A furcsa páros vasárnapról vasárnapra elsöprő előadásokkal szórakoztatja a nagyérdeműt. Hallottuk őket már rappelni, és óriási sikerrel énekelték a Pálinka dalt is, a mai adásban azonban könnyen negatív meglepetést okozhatnak.
A mindössze egyhetes felkészülési idő ugyanis – a pénteki próba tanúsága szerint – kevésnek bizonyult, Margitnak nagy nehézséget okozott a számára idegen elektronikus zenére énekelni. A Besame Mucho című örökzöld mexikói slágert adják elő, aminek egy XXI. századi feldolgozását választották. A próbák alatt a páros megküzdött a slágerrel, sokszor elakadtak és többször újra kellett kezdeniük a nótát.
Mivel Margit profizmusához kétség sem fér, viszonylag nyugodtan viselte a megpróbáltatásokat, de nyilvánvaló volt, hogy nehezen barátkozik meg a hangszereléssel. Az éneklésben szárnypróbálgató Lakatos Márk sem tűnt nyugodtnak, ennek ellenére jókedvűen jöttek le a színpadról.
– Ezt a dalt is, mint eddig valamennyit, közösen választottuk ki, a mi felelősségünk, hogy mit tudunk kihozni belőle – nyilatkozta a próbán munkatársunknak Lakatos.
– Ugyanolyan energikusan és jó kedvvel állunk majd színpadra, mint eddig, és igyekszünk a lehető legjobbat produkálni. Úgy gondolom, hogy ezek a nehézségek is hozzátartoznak a munkafolyamathoz, mindössze egy hetünk van felkészülni, az lenne a csoda, hogyha minden simán menne. Nagyon fogunk igyekezni, hogy ma este ismét elvarázsoljuk a közönségünket. Remélem, hogy mindenki, aki szeret minket és kedvelte az eddigi produkcióinkat, továbbra is támogat bennünket.
A csinos műsorvezetőnőnek nem kötelező részt vennie a próbákon, mégis napokon át ott ül a SuperTV2 Nagy Duett stúdiójában. Csendben meghúzza magát egy sarokban és figyeli a kollégáit. Lapunk munkatársának kérdésére a műsorkészítők elárulták, hogy Claudia saját elhatározásból tölt hosszú órákat a próbákon.
– Ő így készül fel az élő adásokra – mondja a műsor egyik szerkesztője. – Figyeli a dalokat, a producerek instrukcióit és elraktározza magában a hallottakat. Amikor élesben megy a verseny, akkor már pontosan tudja, ki mennyit fejlődött a próbaidőszak alatt, és azt is, hogy melyik versenyző milyen félelmekkel vállalta a produkciót. Innen erednek frappáns és humoros megjegyzései is.