A Nagy Duett-ben a zsűrinél 22 ponttal zárt Kovács Lázár és Détár Enikő, illetve Papp Gergő és Szulák Andrea, de utóbbiakat benntartották a szavazni is hajlandó tévézők.
Détár Enikő és Kovács Lázár nyitotta a Nagy Duett második estéjét.
A Jég dupla whisky-vel című dal erős kezdésnek bizonyult. Enci a dal közepén villantott, amit Kasza Tibi nem is hagyott szó nélkül. Klárika ezúttal oldottabbnak látta a párost és neki még az előadás fülledt hangvétele is tetszett. Dobrády Ákos szerint Lázár a fejlődés útjára lépett, ám ezeket a lépéseket ezúttal az úton visszafelé tette meg. A páros az est első fellépőjeként 22 pontot szerzett.
Zsidró Tamás és Szandi
Zsidró Tamás és Szandi stílusos dallal készült. A Gedeon bácsi óriási siker volt a stúdióban. Az előző adás után mémként hódító Zsidró ezúttal is hozta a formáját így vélhetően újabb képek szereplője lesz majd. Az “ország fodrásza” ezúttal oldottabban énekelt és a humor is megjelent a színpadon, amiért a páros 24 pontot zsebelt be.
Cseke Katinka és Kökény Attila
Harmadikként Cseke Katinka és Kökény Attila igyekezett megmutatni közös fejlődésüknek újabb állomását. A Micsoda nő ez a férfi című szám lett a páros áldozata. 25 pontot ért a produkció a zsűri számára.
Erdélyi Mónika és Gáspár Laci
Erdélyi Mónika és Gáspár Laci követte a Cseke-kökény párost. Egy Cserháti számmal örvendeztették meg ezúttal a zsűrit és a nézőket. Dobrády Ákos határozott fejlődést látott, bár azt is hozzátette, hogy Mónik a hangjával hosszú távon vallatni lehetne. 25 ponttal jutalmazták az ítészek őket.
Dopeman és Szinetár Dóra
Dopeman és Szinetár Dóra a Kiss című dallal készült a második élő adásra. A produkció az este folyamán megszerezte Kazsa Tibitől az első maximális pontszámot. Ezzel 28 ponttal máris az első helyre kerültek.
Lakatos Márk és Bangó Margit
Múlt héten nagyon szórakoztatóan nyomta a páros és szép sikereket értek el. A Nagy Duett második adásában a RAP műfajában próbálkoztak. Nagy meglepetésre Majka – Belehalok számát adták elő sanzon stílusban. Most is nagy sikert arattak, felállva tapsoltak nekik. Klárika is a legnagyobb meglepetésnek tartja őket. A show és a szórakoztatás jut róluk eszébe. Kasza is humorosnak, őszintének és energikusnak találta őket. Dobrády a Jó ebédhez szól a nóta update változatát ismerte fel az előadásban. A könnyedséget külön elismerte Ákos. Nem csoda, hogy a maximális 30 pontot kapták meg.
Csézy és Gesztesi Károly
Gesztesitől exfelesége Liptai Claudia is azt várja, hogy végre “felálljon”. A múlt heti ücsörgős szám után a Jazz+Az – Ma jól vagyok számában egy ideig feküdt Gesztesi. Később is elmaradt a tánc, folyamatosan kerülgették egymást a színpadon. Nem volt átütő a dal és az előadás sem. Dobrády Ákos csodálkozott, hogy mindenki Rapel ma. Összességében tetszett neki. Klárika a málnást és a macit emlegette, de tulajdonképpen bulisnak és rendben lévőnek találta. Kasza Tibi úgy érezte, hogy Gesztesi átaludta a dalt és átengedte Csézinek a lehetőséget. Végül azért 23 pontot adtak nekik.
Papp Gergő és Szulák Andrea
Olasz dalt választott ma estére a páros, Engelbert Humperdinck – Quando Quando Quando dalával. Gergő Korda Gyuri bácsisra akarta venni az előadást, de Szulák ezt pamfletnek minősítette. Ennek ellenére Gergő végig idétlen fejeket vágott az egész előadás alatt. Klárika úgy gondolta, hogy ezek után Gyuri nem meri majd ezt a dalt elénekelni. Klárika megfedte őket, hogy miért nem magyarul énekelték el a dalt. Kasza agressziót látott Gergő arcán és “telekvitát” feltételezett mögötte. 22 pontot kapott a páros.
Szabó Győző és Király Linda
Nagy bátorságra vall, hogy Adele – Rolling In The Deep dalát választották. Szegény Győzőnek olyan magasra volt téve a léc, hogy természetszerűleg csak átkullogni tudott alatta. A refrén kiemeléseket meg sem próbálta énekelni, átengedte Lindának. Tilla másodjára is dögösnek találta. Kasza gyerekkorának tűzvédelmi oktatását látta a szeme előtt a lángokkal a színpadon. Tetszett neki is és Klárikának is. Győzőt kisdiákként látta Klárika, aki csüng Király Lindán. Dobrády örül neki, hogy ilyen jól együttműködnek. Győzőt kissé alul intonáltnak találta. Összesen 27 pontot kaptak.
A zsűri szerint Lakatos Márkék vannak az első helyen és Papp Gergő és Kovács Lázár a kieső helyen. A nézők is így látták és őket tették a kieső helyre. Végül Détár Enikőnek és Kovács Lázárnak kellett elbúcsúznia, kiestek a Nagy Duett második adásában!