Sarka Kata LL Juniorral fog énekelni a harmadik Nagy
Duettben, ami az előzmények alapján kitörölhetetlen emlékeket hagy majd
minden nézőben. Ő se fűz sok reményt a teljesítményéhez, de még az
énektanár sem ígért semmit.
Mindenki készüljön fel a legdurvábbakra:
Sarka Kata bejelentette, hogy indul a hamarosan a TV2-n látható Nagy
Duett harmadik szériájában, ahol LL Junior társaságában ereszti ki a
hangját. Érdekes, hogy Sarka Kata eddig összesen egyszer énekelt nyilvánosan, akkor még azt ígérte, hogy soha többé nem tesz velünk ilyet. Magam sem értem, hogy történhetett, hogy elvállaltam az éneklést a
Nagy Duettben, de azt hiszem, a csapat számított a legtöbbet.
Gyakorlatilag a szerkesztőtől kezdve az énektanáron át a partneremig,
Juniorig mindenki a barátom” – mondta a Velvetnek Sarka Kata, azt azért
nem említve, hogy valószínűleg nem ingyen fog énekelni. “Bízom benne,
hogy valamit ki tudnak belőlem hozni, de hát tudom, mire vagyok képes,
úgyhogy inkább poénra veszem. Azt nem szabad elhinnem, hogy valaha is
énekesnő leszek. Valahogy úgy akarom, ahogy Peti
(a férje, Hajdú Péter) csinálta, aki szintén tudta, hogy nincs jó hangja, de becsülettel végigcsinálta. Hajdúné
elmondása szerint a férje nevetve támogatta, hogy csillogtassa meg
legendás énektudását, de nem volt mindenki ennyire lelkes. “Édesanyám
azt mondta, hogy ismer gyerekkorom óta, és ki kell jelentenie, hogy egy
antizenész vagyok. Nagy antitalentumnak tartanak otthon” – vázolta fel a
szomorú valóságot. Azért igyekszik tisztességgel készülni a Nagy Duettre, bár az
énektanárja sem érzi azt, hogy Sarka Kata lesz a magyar popzene
nagykövete. “Azt mondta, hogy 10%-ot tud nagyjából hozzátenni az
énekhangomhoz azzal, ha megtanulom a légzőtechnikát. Sajnos ő sem fűz
nagy reményekez hozzám”, jelentette ki az esélytelenek nyugalmával
induló nő. “Junior azt mondta persze, hogy nagyon örül, de azt, hogy mit
gondolt valójában, soha nem fogjuk megtudni. Örülök neki, mert régóta
jó barátok vagyunk.”